|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 71 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-71 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Török József 2009. március 13.A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz) alapításának huszadik évfordulója alkalmából dr. Sólyom László köztársasági elnök fővédnöksége alatt Budapesten tartotta ünnepi megemlékezését. Az ünnepségen részt vettek a határon kívüli volt politikai foglyok szövetségeinek és szervezeteinek képviselői is, köztük a sepsiszentgyörgyi Török József. A rendezvényen az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméinek ápolása érdekében végzett tevékenység elismeréseként emlékplakettet adományoztak, többek között Török Józsefnek és Sylvester Lajosnak. Megdöbbentőek azok az adatok, amelyeket az ünnepségen megidéztek. A kommunizmus áldozatainak emléknapján mintegy 90 millió áldozatra emlékeztek. Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének háromszéki elnöke, akit 1962-ben ítéltek el a magyarországi forradalmárokkal való kapcsolattartás miatt, felszólalásában elmondta, hogy Romániában több mint 400 000 ember szenvedte el a kommunista diktatúra megtorlásának valamilyen formáját – Stefano Bottoni és mások kutatásai szerint több mint 28 000 személyt tartóztattak le. Ez az adat nem fedi teljes mértékben a valóságot, mert tömegével fordultak elő olyan esetek, amikor a letartóztatott személyeket hónapokig vagy akár évekig tartották vizsgálati fogságban, majd törvényszéki tárgyalás nélkül küldték őket haza. Volt eset rá, amikor az illetőnek egyszerűen nyoma veszett, vagy elegendő volt egyetlen elejtett szó, egy szál virág, virágkoszorú elhelyezése – beszédes példa erre a sepsiszentgyörgyi mikós diákok és Erőss János tanár esete –, hogy súlyos börtönbüntetéssel illessék még a kiskorúakat is. – A Pofosz március 15-én a Nyerges-tetőn állít kopjafát az 1849-es forradalom és szabadságharc emlékére. A Pofosz budapesti évfordulós rendezvényének krónikásai – különösképpen Frigyessy Ágnes – a kárpátaljai Dupka György megdöbbentő adatait emelik ki a kommunista diktatúra barbár embertelenségéről. Legalább 35 000 ember ellen indult rendőrségi és ügyészségi vizsgálat. Az ungvári szovjetellenes ifjúsági szervezet diákjait röplapterjesztésért ítélték el. Benyák Nándor hat évet töltött munkatáborban, bűnözőkkel, rablógyilkosokkal és tolvajokkal zárták össze. Gecse Endre református lelkész, akit a huszti templomból hurcoltak el, a börtönbeli kínzásokba halt bele. Bucsella József a szovjet hadsereg katonájaként került Magyarországra. 1956 októberében a 32. gépesített hadosztály katonájaként nem volt hajlandó a forradalmárokra lőni. Fegyverét eldobta. November végén elfogták, golyó általi halálra ítélték. Kivégzése sikertelen volt, a koponyájába röpített golyót kioperálták. Előbb a bolondokházába dugták, majd Szibériába száműzték, ahol ötven évet töltött, s onnan élő tanúként került haza. Négy-öt éves árvaházi gyermekeket hurcoltak el, hogy speciális szovjet iskolákban janicsárokat neveljenek belőlük. /Sylvester Lajos: Egy megalázott nép nemzetté válik. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 13./2009. március 27.A Szatmár megyei ortodoxok közül egyesek magyarul beszélnek, és felekezeti hovatartozásuk miatt zömében románnak vallják magukat. A görög katolikusokból lett magyar ortodoxok között általános jelenség az identitászavar. A Szatmárnémetitől pár kilométerre fekvő Vetésen a lakosság több mint felét a görögkeletiek teszik ki, s bár magyarul beszélnek, és románul alig tudnak, sokuk románnak vallja magát. Gyerekeiket román iskolába járatják. A mintegy 1600 lakosú Vetés községben az ortodox a legnépesebb felekezet, híveinek száma 900 körül van. Rajtuk kívül 520 református, körülbelül 100 görög katolikus és maroknyi római katolikus él a településen. „Őslakos románok nemigen vannak a faluban, a 20. század elején itt csak három-négy ortodox család élt. Vetés lakóinak jelentős része magyar ajkú görög katolikus volt az 1700-as évek óta. 1948-ban, a görög katolikus egyház betiltását követően ezek zömükben ortodoxokká váltak. Magyar származású ortodoxokként identitászavar jellemzi őket. Kilencven százalékuk magyarul beszél otthon, nem is nagyon tudnak románul, de megszokták, hogy az ortodoxokhoz tartoznak, sokan románnak vallják magukat” – mesélte Török József postás, a falu helytörténésze. Magyar nemzetiségű ortodox hívek szép számban vannak Szamosbagoson, Szamosdobon, Darán és Daróczon is. Valamennyi ilyen közösségnek görög katolikus gyökerei vannak. A Vetés községhez tartozó Óváriban az ortodox hívek szinte kivétel nélkül magyar anyanyelvűek. Az Óváriban 1982 óta szolgáló Iosif Coti a misét románul celebrálja, de a szentbeszédet magyarul mondja. A magyar nyelvet tökéletesen bíró román pópa jó véleménnyel van híveiről. /Pengő Zoltán: Magyarok a hagymakupola alatt. = Krónika (Kolozsvár), márc. 27./2009. május 11.A tavaly augusztusban alakult Vetési Albert Kultúrkör rendezésében május 9-én a volt Szerdahelyi-kúriában négy helyi képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás, tájékoztatott Török József, a Vetési Albert Kultúrkör elnöke. Pop-Szováti Jusztin /sz. 1990/ kerámia-szobrokat, grafikákat készít, Adam Ottília Textilmunkákat, festményeket, grafikákat, szobrokat állított ki, Kolozsváron, divatdesigner szakon szeretné folytatni tanulmányait, a 78 éves Tomután Gyula festeget, a negyedik kiállító – Laudat Tünde – elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen a megnyitón. /Fodor I. : Helyi alkotók tárlata Vetésen. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 11./2009. október 25.Sepsiszentgyörgyön emlékeztek az 1956-os magyar forradalomra. Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének (VPFSZ) háromszéki elnöke és Jancsó Árpád történelemtanár mondott beszédet. /Szekeres Attila: A szabadság eszméje ma is lángol. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 26./2009. december 16.Immár több éve tervezi a Vetésen postásként tevékenykedő költő-zenész Török József, hogy megjelenteti az utóbbi évek során írott verseit, de erre eddig nemigen adódott lehetőség különféle okok miatt. Most úgy tűnik, jövőre sikerül megjelentetni a verseket. A megjelenés előtt álló könyv anyagából családias hangulatú bemutatót tartottak, Nagy Andrea pedig a megzenésített szerzeményeket énekelte és kísérte gitárral. Török József az általa alapított Vetési Albert Kultúrkör elnöke is. /(romász): Török József verseskötete. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), dec. 16./2011. február 12.Szatmári Kiadói Év 2010Tizenkettedjére díjazta az előző esztendőben a megyében megjelent kiadványokat a Szatmár Megyei Tanács, a megyei művelődési igazgatóság és a megyei könyvtár. Az ünnepséget tegnap délben tartották a szatmárnémeti Poesis Multikulturális Központban, a felsorolt intézmények vezetői, intézményvezetők, valamint a szerzők részvétele mellett. A 2010-es Szatmári Kiadói Év keretében kiállítás nyílt a tavalyi év kiadói terméséből. Az eseményt a könyvtár igazgatója, Ioan Mircea Ardelean nyitotta meg, akitől a résztvevők megtudhatták, hogy a tavalyi év volt eddig a legtermékenyebb a kiadványokat illetően, ugyanis a megyében 263 könyvet, 33 időközi kiadványt, 119 tanulmányt és az idén újdonságnak számító, 23 audió-vizuális anyagot adtak ki. „Az írás egy vagyon“ - mondta a könyvtárigazgató, aki egyúttal megköszönte a megyei tanács segítségét és támogatását, és reménykedik abban, hogy hamarosan a könyvtár egy saját épülettel büszkélkedhet, hiszen ennek hiányát tartja az egyik legnagyobb problémának. Az ünnepség díszvendége Kelemen Hunor, kulturális és örökségvédelmi miniszter volt, aki kijelentette: „A gazdag felhozatal annak a bizonyítéka, hogy a gazdasági válság nem szorította vissza az alkotási kedvet és ihletet. A miniszter ugyanakkor hálás volt, hogy kétnyelvű verseskötetével ő is hozzájárulhatott a tavalyi szatmári könyvterméshez és egyúttal megígérte, hogy a kulturális minisztérium pénzügyi lehetőségeinek megfelelően támogatni fogja a kulturális projekteket, valamint, hogy a megyei könyvtár helyzetére is megoldást találnak majd. Csehi Árpád, a Megyei Tanács elnöke a kultúra szempontjából sikeresnek ítélte a 2010-es esztendőt, hiszen ahogy ő mondta, a könyvek az igazi értékek, melyek minden korszakot túlélnek. A ceremónián ugyanakkor dr. George Vulturescu, a Kulturális Igazgatóság igazgatója, Mircea Govor, a Megyei Tanács alelnöke és Ilyés Gyula polgármester is gratulált a szerzőknek. A kiadványokért kategóriánként járó díjakat dr. Bura László (zsűrielnök), dr. George Vulturescu, Mircea Ardelean, Muzsnay Árpád, Pop Aurel, dr. Kiss Imola, Voicu D. Rusu, Viorel Câmpean ítélte oda. A szervezők vers kategóriában többek között Török József „A magány délkörei“ című kötetét díjazták, prózában Gúzs Imre írót, újságírót a Hírlap Könyvek sorozatban megjelent „Megszólítani a reményt“ című kötetéért, valamint díjat kapott a Szamos kulturális folyóirat is, melyet Veres István újságíró, a Szamos szerkesztője vehetett át. Az eseményen nyolc kategóriában, összesen tizenhárom díjat adtak át. A 2010-ben megjelent kiadványok mindegyike szerepel a hagyományosan minden évben kinyomtatott a Szatmári Kiadói Év 2010-es katalógusában. A díjkiosztó gálán megjelent szerzők és a díjazottak okleveleket vehettek át. György Brigitta. Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti) 2011. augusztus 29.Felavatták a Rákóczi–szobrot VetésenAugusztus 28-án, vasárnap, a vetési pátens napján, a Vetési Református Egyházközség parókiájának kertjében Török József, a Vetési Albert Kultúrkör elnöke köszöntötte azokat a helyi lakosokat és meghívott vendégeket, akik részt vettek II. Rákóczi Ferenc mellszobrának avatási ünnepségén. Juhász Lajos polgármester elmondta, hogy a múlt rossz oktatáspolitikája odavezetett, hogy kezdjük elfeledni múltunkat és történelmünket. A Vetési Albert Kulturkör ezért válalta fel, hogy nem csak feltárja, hanem megismerteti és emléket állít azoknak a történelmi személyiségeknek, akik Vetéshez kapcsolódnak. A Vetési Albert emléktábla felavatása után a II. Rákóczi Ferenc emlékére állított mellszobor, Vetés község első szobra, de reméhetőleg újabbak követik. A szobrot a polgármester és Erdei D. István parlamenti képviselő leplezte meg, majd Kulcsár Erzsébet helyi református lelkipásztor áldotta meg. Muzsnay Árpád méltatta az esemény jelentőségét, majd Thoroczkay Sándor és Hágó Nándor tartott előadást II. Rákóczi Ferencről és a vetési pátensről. Közben a Vetési Albert Kultúrkör kulturális csoportja kurucnótákat énekelt, majd Nagy Magdolna és Varga Sándor szavalt. Az ünnepség a szobor megkoszorúzásával ért véget. Elek György. erdon.ro 2011. szeptember 19.Szatmár határok nélkülSzombaton a magyarországi Fábiánházán megtartotta az első református találkozót a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület. A Szatmári Református Egyházmegyéből több településről érkezett küldöttség. Az Ecsed-ménes Lovardában felállított színpadról Fülöp István parlamenti képviselő, aReformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket. ,,Mi reformátusok sokszor szerények vagyunk. Ne szégyelljük reformátusságunkat, hiszen ez összetartozást jelent. Számunkra a Szatmár kifejezés, a történelmi Szatmár megyét jelenti. Ez az egyesület református értékek alapján, ökumenikusan akar minket összekötni. Eggyé kell lennünk, hogy megmutathassuk, képesek vagyunk az összefogásra. Meg kell tanuljunk magyarnak lenni. Magyarok csak akkor lehetünk, ha a magunk helyén jól végezzük a dolgunk. A cselekvő szeretet az, ami példát tud számunkra mutatni. A történelmi Szatmár megyében minden megvan, ami ott van a Kárpát-medencében, csupán élni kell ezekkel a felhalmozott értékekkel, és újabb értékeket kell teremteni” – hangsúlyozta az egyesület elnöke. Ünnepi istentisztelet Ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke példaértékűnek tartotta a szatmáriak kezdeményezését. Az összefogás biztos jelei ezek. Rettenetes dolog volt az, hogy a két egyházmegyét határok választották el. Ezek alatt az évtizedek alatt sokan elveszítették az önbizalmat, a változások után nem tudtak élni az új lehetőségekkel. Úgy érezzük, hogy eljött az önbizalom megerősödésének órája. Nyitni akarunk egymás felé, hogy segíteni tudjunk egymáson. A szép cselekedeteket, a példás mozdulatokat próbáljuk belevinni egymás szívébe. Ft. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke is példaértékűnek nevezte a kezdeményezést. Isten nem csak az Ószövetségben volt képes kihozni népét a rabságból, hanem most is képes összegyűjteni azt a szétszóródottságból. Ez a feladata a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesületnek: hogy összegyűjtsön bennünket, és megtanítson arra, hogy hagyjunk fel a bálványokkal, mert azok nem tudnak rajtunk segíteni. Úgy tudjuk egymást megismerni, úgy tudunk közösen elérni eredményeket, ha hálát adunk Isten szabadító erejéért. Az istentisztelet során a százéves, 1911-ben Berta István kántortanító által alapított Börvelyi Református Énekkar szolgált Kun Béla irányításával. Kopjafaavatás, ünnepi műsor Fülöp István az istentisztelet után jelentette be, hogy elkezdik a Református Nemzeti Emlékpark létrehozását. Ennek első lépéseként kopjafát állítottak, amelyet a két püspök áldott meg. Fülöp István Wass Albert szavait idézte:,,Tiszteld őseidet, mert rajtuk keresztül nyertél életet és hazát.” A parlamenti képviselő kiemelte: ,,Méltónak kell lennünk történelmünkhöz, elődeink törekvéseihez, hitéhez. Utat kell mutatnunk az utánunk jövő generációknak, hiszen csak így maradhatunk meg keresztyénnek és magyarnak Európában. Hiszem és vallom, hogy múltunk nélkül csonka a jelenünk és nincs jövőnk.” A színpadon dr. Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosítási eljárás bevezetésével kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos jelenlétében tíz romániai lakos tette le a magyar állampolgársági esküt, majd Gyarmati Endre Fábiánháza és Domokos Sándor Kolcs község polgármestere aláírta a Fábiánháza és Szamoskrassó közötti testvértelepülési szándéknyilatkozatot. A színpadon kulturális műsor várta az érdeklődőket. Romániai részről fellépett a Szatmárpálfalvai Ifjúsági Énekkar, az Ombodi Hagyományőrző Csoport, Török József és zenekara, valamint Varga Sándor színművész. Külön sátra volt a Szatmár-Németi Egyházközség nőszövetségének. Az előadásokkal párhuzamosan előadások hangzottak el, amelyeket kerekasztal-beszélgetés követett. erdon.ro 2011. október 25.Erdélyi magyarokat tüntetett ki Schmitt PálÖt erdélyi magyar is elismerést vehetett át Schmitt Pál köztársasági elnöktől az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából tartott állami ünnepségen Budapesten. A Sándor-palotában lezajlott rendezvény keretében a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vehette át Kolcsár Géza, a Romániai Volt Politikai Foglyok Szövetségének (RVPFSZ) tagja, a gyergyószárhegyi Székely Nemzeti Tanács elnöke, Molnár Mihály, a RVPFSZ tagja, Rendes Lajos, a Maros Megyei Politikai Foglyok Szövetségének képviselője, valamint Zakariás Dezső István, a RVPFSZ Hargita megyei szervezetének képviselője. Az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméinek és emlékének ápolása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Török József, a RVPFSZ vezető tanácsának tagja, a Kovászna Megyei Politikai Foglyok Szövetségének elnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztkeresztjét vehette át a magyar államfőtől. Schmitt Pál kiemelte: a díjazottak között sokan vannak határon túli magyarok, bizonyítva, hogy „a nemzet, az érzés, az ünnep és az igazság is közös, tehát a jövő is együtt a miénk”. Krónika (Kolozsvár) 2012. október 17.Sepsiszentgyörgyön Emlékpark után emlékmúzeum (’56-os megemlékezés)Rendhagyó módon idén október 20-án, szombaton tartják Sepsiszentgyörgyön az 1956-os forradalom és szabadságharc megemlékezését – ennek oka, hogy a magyarországi meghívottaknak az ünnepség napjára haza kell érniük. A sepsiszentgyörgyi ünnepség immár hat esztendeje az ’56-os események félszázados évfordulóján felavatott emlékmű körül kezdődik, s bár a köréje tervezett emlékpark addig nem készül el, egyúttal annak avatását is beiktatták a programba a szervezők. Közben készül a kommunista diktatúra áldozatainak emlékháza is, ennek avatójára jövőben kerül sor. Az október 20-ra előrehozott emlékünnepség magyarországi meghívottjai többek között a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (POFOSZ) részéről a külügyi kapcsolatokért felelős dr. Kiss Tamás, a POFOSZ-ban az ’56-os hagyományőrzők szövetségének elnöke, Szécsi István és a rendezvény fővédnöke, Semjén Zsolt, Magyarország nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese – utóbbi, valamint Kiss Tamás beszédet is mond a szombaton 18 órakor kezdődő ünnepségen, mely az ’56-os emlékműnél lezajlott beszédek, szavalatok után fáklyás felvonulással folytatódik a kommunista diktatúra áldozatainak emlékére állított Erzsébet parkbeli kopjafához, az ottani főhajtás után pedig szintén fáklyás menettel vonulnak az emlékünnepségen résztvevők a Székely Nemzeti Múzeumhoz, ahol könyvbemutató (Veress Sándor: Hét esztendő kálváriája), a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezete által meghirdetett esszépályázat díjazása és 1956-os emlékérmek, emléklapok átadása zárja az ünnepséget. 23-án, kedden csendes felvonulással folytatódik a megemlékezés, ezúttal a helybeli volt politikai foglyok a polgármesteri hivatal falán elhelyezett emléktáblánál, illetve a Csíki utcai Szalay-emléktáblánál koszorúznak. A Kónya Ádám Művelődési Ház és a Plugor Sándor Művészeti Líceum udvara most még sártenger, s bár munkások dolgoznak több helyszínen is, nyilvánvaló: szombatra leendő arcát még nem mutatja meg az ’56-os emlékpark. Török József, a VPFSZ megyei elnöke értetlenül áll a jelenség előtt, hiszen a tervek, a munkálat kiírása idejében megtörtént, eltelt a hosszú, építkezésre ugyancsak alkalmas nyár, de hát a kivitelező az anyagokat nem rendelte meg idejében, innen a csúszás – magyarázza bosszúsan. Felderül azonban, amikor az emlékmúzeumról kérdezem. Egy alkalommal lement a Beőr-palota pincéjébe: sár, szeméttenger, ott meghúzódó hajléktalanok mindenféle maradéka, az egykori tévéstúdiótól megmaradt dobozok fogadták – ugyanakkor a nagyenyedi börtön valamelyik pincéjére emlékeztette, ehhez hasonlóban dolgoztatták elítéltetése idején. Adta hát magát az ötlet: a kommunista diktatúra áldozatainak emlékházát kellene ott berendezni. Mert az idő telik, az ember hamar felejt, és egyre gyakoribbak az „akkor bezzeg jobb volt” kezdetű beszélgetések. De az emberek elfelejtik, mi volt szabad, és mi nem, a börtönök tele voltak politikai foglyokkal, hogy nem fértek a cellákban, s a körülmények: a porciózott élelmiszer, másodnaponként meleg víz, fűtés csak takaréklángon, egyetlen tévéadás napi két órában, megszüntetett magyar adás, áramkikapcsolás és a legfontosabb, a politikai terror, amiről csak az nem vett tudomást, aki belesimult a rendszerbe, bólogatójánosként próbált túlélni – nos, emiatt kell a kommunista diktatúra áldozatainak emlékházát megvalósítani. Az ötletet azonmód támogatta a városvezetés, a Beőr-palota hatalmas pincéjét már átalakították, kiképezték a leendő helyiségeket: börtöncellát, szigorított cellát, vallatószobát, fekete szobát (a szigorított durvább változata: tenyérnyi hely szellőzés, fényforrás nélkül, amelybe alul még egy vödör vizet is beöntöttek, hogy bokáig vízben álljon a fogoly) és természetesen a kiállítófelületeket. Hatalmas kiterjedésű a Beőr-palota pincéje, de amikor Török József sorolni kezdi, mi mindent szeretnének ott elhelyezni, kiderül: kevés a százegynéhány négyzetméter. Az évek során felgyűlt dokumentumok a megfigyelési beszámolóktól a besúgók jelentésén át a periratokig, fényképekkel illusztrálva a kommunista hatalomátvételtől a rendszer bukásáig adna keresztmetszetet a korról, elsősorban az erdélyi magyarság többszörös meghurcoltatásaira (államosítás, kollektivizálás, ’56 stb.) fektetve a hangsúlyt. Mert a máramarosszigeti volt börtönből kialakított múzeumban gyakorlatilag ugyanez fellelhető, de ott az erdélyi magyarság szenvedéseit alig-alig láttatják. Az emlékház avatását jövő nyárra tervezik, bár a neheze még hátravan: a cellákhoz például eredeti börtönajtót, priccseket kellene keríteni (a Csíki utcai rendőrfogdát hamarosan felszámolják, talán a rendőrség megérti az emlékház fontosságát), a látványterv elkészítése is várat még magára, s minden bizonnyal akadnának még dokumentumok, melyeknek ott lenne a helyük. Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. október 20.Főhajtás 1956 erdélyi mártírjai előtt„…Mit tehet egy cseppnyi tiszta víz A vörös pokol nagy tűzvésze ellen? Ezrével hulltak – s ezrek szárnyszegetten Futottak túlélni Moszkva tankjait.” (Sziámi eredetiből fordította Makkai Ádám. A jánossomorjai 1956-os emlékmű felirata.) Bármely tanulmány szerzőjének ritkán adatik meg, hogy a leírt szöveg akkor lásson napvilágot, amikor az írásműben megidézett történés bekövetkezik. Ma kivételes, merjük kimondani az egyetemes magyarság egésze szempontjából kiemelkedő megemlékezésre kerül sor Sepsiszentgyörgyön: 1956 erdélyi kivégzettjei, elítéltjei, hónapokon vagy éveken át vizsgálati fogságban tartott meghurcoltjai tiszteletére a Plugor Sándor nevét viselő képzőművészeti gimnázium tőszomszédságában, előterében felavatják azt az egyedülálló, készülő emlékművet, amelynek „kőlapjain” 774 nevet olvashatunk majd, mindazokét, akik nemcsak együtt éreztek a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel, hanem tevőlegesen is hozzájárultak azok megvalósításához. Az emlékművel átellenben készül az erdélyi 1956-os emlékház, Terror Háza, amely páratlan értékű dokumentumaival bizonyítja, hogy – az Illyés Gyulának tulajdonított metaforával szólva – „a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyát” legelőször az erdélyi magyarok hallották meg. E sorok írója – aki történészként huszonkét éve kutatja a romániai, erdélyi ’56 szervezkedéseinek periratait – úgy értékeli: a Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezetének elnöke, Török József ezzel a kezdeményezésével élete főművét alkotta meg. A következő években ebben az emlékházban fogunk összegyűlni, hogy erőt merítsünk az egykori kivégzettek, halálra szántak áldozatvállalásából, helytállásából. Ezért is ajánlottam fel az emlékháznak közel negyedszázados, több tízezer oldalt kitevő levéltári kutatásaim eredményeit. Minden megtalált dokumentum a legszemléletesebben bizonyítja: 1956-ban – reméljük nem utoljára! – világraszóló példaadással valósult meg a magyar nemzet egysége! 1956-ban a magyar nemzet és a magyar nép valóban világtörténelmi szerephez jutott! A Gondviselés különös kegyeként ebben az esztendőben egyetlen napra eljutottam Capri szigetére. Meghatódtam, fényképen is megörökítettem: a kis sziget fővárosának, Caprinak tenyérnyi főterét 1956 magyar mártírjairól nevezték el! Ha egy kis sziget megtiszteltetésnek tartja, hogy legszebb terét, ahol a világ minden részéből turisták tíz- és százezrei fordulnak meg, az 1956-os magyar forradalom magyar mártírjairól nevezzék el, akkor méltó, hogy Sepsiszentgyörgy – ahol diákok, munkások, értelmiségiek olyan szervezeteket hoztak létre, mint a Kossuth Kör, a Székely Ifjak Társasága, a legendás SZIT, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége tagjainak jelentős része is a megyeszékhelyről, illetve a környékéről származott – a forradalom 56. évfordulója tiszteletére egyedülálló emlékművet állítson, emlékházat avasson. Ez a tanulmány egyfajta összegzése mindannak, ami 1956 őszén és az azt követő években Erdélyben, Romániában történt. Az Olvasó számszerű adatokat vár. Még csak a becsléseknél tartunk, mert a „sajátos” romániai jogalkotás eredményeként a politikai perek levéltári dokumentumai csak 2001-től váltak kutathatóvá. A Dávid Gyula szerkesztésében 2006-ban a Polis Könyvkiadó–Erdélyi Múzeum-Egyesület gondozásában megjelent 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956–1965 címet viselő kötetben 1200 egykori elítélt adatai szerepelnek. Azóta e sorok írója is több tucatnyi elítélt, meghurcolt ’56-os adatait azonosította. Teljes adatsort csak akkor állíthatunk össze, amikor valamennyi, 1956 történéseihez kapcsolódó politikai per levéltári dokumentumait sikerül áttanulmányozni. A félig olasz, félig magyar Stefano Bottoni történész főszerkesztésében 2006-ban a csíkszeredai Pro-Print Kiadónál megjelent Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság című kötet 1962. decemberéig 24 249 román állampolgár elítéléséről tesz említést. Köztudomású, hogy 1956-ért 1966-ban is ítéltek el erdélyi magyarokat, köztük éppen a Török József nevével fémjelzett csoportot. Horváth Ágoston kiváló marosvásárhelyi tanárt pedig 1965-ben a hírhedt „társadalmi rend elleni szervezkedés” vádjával ítélték két év börtönbüntetésre. Az erdélyi magyarság számarányánál jóval nagyobb mértékben hozott véráldozatot azért, mert azonosult az 1956-os magyar forradalom eszméivel. A magyar anyanyelvű meghurcoltak, vizsgálati fogságban tartott, illetve börtönbüntetésre ítélt személyek száma több ezerre tehető. Az is már-már törvényszerű, hogy a retorzió első romániai áldozatai is erdélyi magyarok voltak. Amikor a világ a magyar forradalom győzelmének eufóriájában élt, Kolozsváron már sor került az első letartóztatásokra: 1956. október 25-én reggel letartóztatták a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola három hallgatóját, Balázs Imre, Tirnován Vid és Walter Frigyes VI. éves hallgatót, mert előző este Mátyás király szülőházának lovagtermében tartott diákszövetségi gyűlésen az egyetemi autonómiával, a legfelsőbb pártvezetés által nyugati nyomásra szorgalmazott diákszövetségek létrehozásával kapcsolatosan valóban forradalmi követeléseket fogalmaztak meg. Azért is különös ez a letartóztatás, mert a Kolozsváron megjelenő napilap, az Igazság terjedelmes cikkben számolt be a Képzőművészeti Főiskolán lezajlott „törvény- és szocializmusellenes” rendezvényről. Walter Frigyest hamarosan szabadon engedték, Balázs Imrét – a szabadulása után nemzetközi hírnevet szerző festőművészt – és a bolgár származású Tirnován Vid szobrászművészt 1956. december 13-án a Kolozsvári Katonai Törvényszék hét, illetve hat év börtönbüntetésre ítélte. A diákszövetségi alakuló gyűlésen való részvétel volt az egyik vádpont Fülöp G. Dénes református teológus hallgató – a későbbi szászrégeni, marosvásárhelyi vártemplomi lelkész – és Páll Lajos, akkor I. éves képzőművészeti hallgató ellen, akiket 1959-ben ítéltek el tizenegy, illetve hat év börtönbüntetésre. Az ő perük önálló fejezetként szerepel a 2013-ra tervezett, és A Bolyai Tudományegyetem pere című, ezeroldalas kötetben. A magyar forradalom és szabadságharc napjaiban a fürdőjéről világhírű Szovátán fegyveres felkelési kísérletre is sor került: Kelemen Imrét és csoportját „a népi demokratikus rendszer elleni szervezkedéssel és tiltott fegyvertartással” vádolták. A Btk. 227. és 315. szakasza, valamint az 1950/163-as törvényerejű rendelet 12–13. szakaszának előírásai alapján 1956. december 16-án Kelemen Imrét és Dósa Imrét első fokon tíz-tíz év szigorított fegyházbüntetésre, Magyari Ferencet és Tofán Mihályt nyolc-nyolc év, Fülöp Sándort és Páll Istvánt öt-öt év, Kelemen Lászlót és Tofán Sándort négy-négy év börtönbüntetésre ítélték. Másodfokon az ítéleteket valamelyest enyhítették: Kelemen Imre és Dósa Imre ítéletét hét-hét, Magyari Ferenc és Tofán Mihály büntetését hat-hat, Kelemen László és Tofán Sándor börtönbüntetését öt-öt évre csökkentették, míg Fülöp Sándor és Páll István büntetése változatlanul öt-öt év maradt. A periratukat nemrég találtam meg, a székelyföldi munkás fiatalok szervezkedéseit összesítő külön kötetben mutatom be. A Securitate félretájékoztatása még ma is hat: a szovátaiak egy részének kollektív emlékezete szerint Kelemen Imrét azért ítélték el, mert nem fizetett gyerektartást. A kutató számára teljesen érthetetlen: a magyar–román kapcsolattörténetben kivételes egymásra találásként értékelhető 1956-ot miért nem használta és használja ki sem a diplomácia, sem a művelődési minisztérium, sem a kormányközi kapcsolatokért felelős tárcák bármelyike. A román köztudatban ma is úgy él: a kötelező termény- és húsbeszolgáltatást a magyar forradalomnak köszönhetően törölték el. Gimnazisták, egyetemi hallgatók, értelmiségiek tucatjait ítélték el azért, mert együtt éreztek, rokonszenveztek a magyar forradalommal. Az teljesen más kérdés, hogy a legfelsőbb román párt- és államvezetésnek háromhetes propaganda, félretájékoztatás révén – amelyben nagy szerepe volt Walter Romannak, Petre Roman egykori miniszterelnök apjának s Mihai Beniuc költőnek! – sikerült elhitetnie, hogy a magyarok valójában Erdélyt akarták. A karhatalommal való egyetlen nyílt összecsapásra Temesváron, a zömmel román anyanyelvű műegyetemi hallgatók programja révén került sor. A magyar forradalommal való teljes azonosulásukat a jelképes tizenkét pontos követelésük is bizonyítja. 1956. október 30-án a műegyetemi hallgatók diákgyűlést szerveztek, ahol a kötelező beszolgáltatás eltörlése mellett a diákság életkörülményeinek javítását sürgető követelések is elhangzottak. Legfontosabb követeléseik egyike – akárcsak a magyarországi egyetemeken és főiskolákon – a szovjet csapatok azonnali kivonása volt. Felszólalásaikban nyíltan kiálltak a magyar forradalom és szabadságharc mellett. A diákgyűlés szervezőit ott, helyben letartóztatták. Kiszabadításukért Romániában addig soha nem tapasztalt tüntetés kezdődött 1956. október 31-én Temesvár főterén. A diákok összecsaptak a Bánság fővárosába vezényelt karhatalmiakkal és belügyi alakulatokkal. A kollégiumokban valóságos ostromállapot alakult ki: a diáklányok befőttesüvegekkel dobálták meg a campust körbevevő és megostromló katonai egységeket. Némely visszaemlékezések szerint 2500, mások szerint 3000 egyetemi hallgatót tartóztattak le. A katonai törvényszék gyorsított eljárásban 1956. november 15–16-án tárgyalta a főszervezők ügyét. Aurel Baghiu, Teodor Stanca és Caius Mutiu egyetemi hallgatót nyolc-nyolc, Valentin Rusu egyetemistát és Ilie Haiduc előadótanárt hét-hét, Friedrich Barth és Heinrich Drobny hallgatót hat-hat, Nagy László, Gheorghe Pop, Nicolae Balaci, Aurelian Pauna, Octavian Vulpe és Iulian Stanciu egyetemi hallgatót három-három, Gheorghe Pacuraru és Victor Daiciuc diákot két-két, Ioan Petca, Axente Treba, Ion Ilca, Alexandru Daraban, Mircea Moraru, Matei Cristian, Desideriu Lazar és Romulus Tasca egyetemistát egy-egy év, Cornel Cormos és Valentin Radu diákot hat-hat hónap, Nicolae Boldea és Gheorghe Tamas diákot három-három hónap börtönbüntetéssel sújtották. A temesvári diákgyűlés és tüntetés nyomán lemondatták az oktatásügyi miniszter helyettesét, mivel a diákok szóhoz sem engedték jutni, nem tudta kezelni az eseményeket. A bukaresti diákok közül V. Teodor Lupast, Stefan Negreát, valamint Adrian Ionescut három-három évre, Alexandru Ivasiuc költőt és Marian Petrisort öt-öt, Paul Goma írót – hogy csak a legismertebbeket említsem – két év börtönbüntetésre ítélték. Számításaim szerint a magyar forradalommal való azonosulásért 81 román anyanyelvű diákot, tanárt ítéltek hosszabb vagy rövidebb börtönbüntetésre. Meglepő az a sietség, amellyel a nacionál-kommunizmus útjára lépett román párt- és államvezetés leszámolt a belső ellenzékével. Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetem négy diákját tartóztatták le 1956. november 17-én, 18-án és 24-én. Sorrendben: Várhegyi Istvánt, Koczka Györgyöt, Kelemen Kálmánt és Nagy Benedeket. Perükben 1957. február 27-én hirdették ki az elsőfokú ítéletet, amelyet a másodfokú katonai bíróság 1957. április 22-én megerősített. Várhegyi Istvánt hét, Nagy Benedeket öt, Kelemen Kálmánt és Koczka Györgyöt három-három év javító fegyházbüntetésre ítélték. Az utóbbi kettőnél a börtönbüntetést „megtoldották” két-két évi kényszerlakhellyel is. A magyar forradalommal való azonosulás egyik legnagyobb hatósugarú tettére Háromszéken, egészen pontosan a néhány évvel korábban alakult baróti gimnáziumban került sor. Moyszesz Márton vezetésével négy, 15–16 éves baróti diák 1956. november 11-én elindult a román–magyar határ felé, hogy segítsék a magyar forradalmárokat. Közülük Bíró Benjáminnak és Józsa Csabának sikerült is átszöknie a szigorúan őrzött román–magyar határon. Egészen Debrecenig jutottak el. A Kádári hatóságok 1957. március 15-én – hogy soha ne felejtsék el a napot! – adták át a két diákot a Securitaténak. Gyorsított eljárással 3,5–3 év börtönbüntetéssel sújtották őket. Mojszesz Márton és Kovács János Érmihályfalváról – a sikertelen kísérlet után – visszafordult. Őket kizárták a baróti gimnáziumból. De akkor még működött a tanári szolidaritás: Mojszesz Mártont mint kiváló diákot átmentették a marosvásárhelyi Református Kollégiumba, a Bolyai Farkas nevét viselő gimnáziumba. Mojszesz Márton a börtönben a rabruhájából kitépett szálakkal levágta saját nyelvét, hogy ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle. Négy zárkajelentés bizonyítja a kivételes hőstettet. A börtönből való szabadulása után 1970. február 13-án Brassó főterén, az akkori pártbizottság, a mai megyeháza épülete előtt benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta önmagát. Egyedi hőstettét méltán említjük Jan Palach és Bauer Sándor tűzhalálával egyenlő rangú áldozatvállalásként. Mojszesz Márton perirata mellett megtaláltam Bíró Benjámin, Józsa Csaba és Szokoly Elek teljes periratát is, ezeket szintén külön kötetben ismertetem. A köztudatban úgy élt, hogy Bíró Benjámin is elhunyt a börtönből való szabadulása után. Nemrég találtam rá Orosházán. Olyan, eddig ismeretlen dokumentumokat találtam a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság bukaresti levéltárában, amelyek teljesen más megvilágításban bizonyítják a diákok kezdeményezésének emberi nagyságát. A magyar szervezkedések szinte mindenike az erdélyi kérdés megoldására kereste a választ. A trianoni békeszerződés után számtalan terv, javaslat született – magyar, román, német részről egyaránt –, amely a magyar–román, több évszázados „differendum”-ra próbált mindenki által elfogadható megoldást sugalmazni. Ma is különleges élmény olvasni a brassói, zömmel Háromszékről származó szakközépiskolások dolgozatait a szülőföldjükről, a magyar forradalom hatására írt verseiket. A létszámában legnagyobb politikai per, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének – az EMISZ-nek – vezéralakja, Orbán László úgy tudott szólni a magyar helyesírás szabályaival hadilábon álló szakmunkás tanulókhoz, hogy felkeltette bennük a magyar kultúrához, néphagyományokhoz, népviselethez, szellemi örökséghez való ragaszkodásukat. A maga nemében is páratlan az a dokumentum, amely szerint Márton Áron erdélyi római katolikus püspök, a huszadik század legnagyobb magyarja – aki politikusokat, egyházi és világi vezetőket megszégyenítően pontosan tudta: a kompromisszumok megkötésében meddig lehet elmenni! – két napon át fogadta a brassói Orbán Lászlót, és egyetértett az EMISZ programjával. A történelem keserű fintora: 1956-ban még volt értelme az erdélyi kérdés felvetésének, elméletileg legalább. Azóta az erdélyi magyarság vészes népességfogyása, a román kommunista és posztkommunista hatalom által tudatosan végrehajtott, megszervezett betelepítés, a magyarok kivándorlása már nem tesz lehetővé az 1956-os évhez hasonló méretű kérdésfelvetést. Éppen ezért tartom elengedhetetlenül fontosnak, hogy az Olvasó és a történész szakma számára átnyújtsam – közel negyedszázados kutatás után – az erdélyi kérdés kialakulását, kritikussá válását és megoldását sürgető tervek, kísérletek, javaslatok ezeroldalas korpuszát. Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. október 22.Hit a büszkeségért és a megmaradásért (’56-os megemlékezés Sepsiszentgyörgyön)Új helyszínen új hagyomány született: szombat délután, estébe hajlóan különleges, felemelő esemény részesei lehettek mindazok, akik az (előrehozott) ’56-os emlékünnepségen részt vettek. A felavatott emlékpark csak félig készült el ugyan, de már így is mutatja, több, mint építészeti kiválóság – igazi műalkotás. Az elhangzott beszédek pedig, különösképp a rendezvény fővédnökéé, nemcsak a múltat elevenítették fel, de hitet adtak a holnap, a holnapután megéléséhez – büszkén, emelt fővel. Élni csak szabadon érdemes A délután hat órai kezdettel meghirdetett emlékünnepségre számosan sereglettek össze, a frissen letett, még süppedő gyepszőnyeget kímélve, no meg az új helyszín be nem lakottsága miatt is a „régi” ’56-os emlékmű köré csoportosulva – holott a szónokok az új emlékmű, a pavilon túloldalán mondták majd el beszédeiket. Kissé zavaróan hatott (a tömegben néhány rosszalló megjegyzés is elhangzott emiatt), hogy a munkások hat előtt néhány perccel még nagy sebbel az utcát, járdát takarították, de az ünnepséget már nem zavarták. A Kónya Ádám Művelődési Ház Cantus Firmus Vegyes Kara és Magyar Férfidalárdája a Szózat eléneklésével nyitotta meg az ünnepséget, „a lélekben felfakadó szabadságvágy tüzénél megtisztulni” összegyűlt közönséget László Károly színművész köszöntötte. Elsőként Dávid Gyula professzor, volt politikai fogoly szólalt fel, beszédében az emlékezés szilánkjait villantotta fel, kezdve: „amikor a szétdarabolt, megalázott nemzet kimondta: élni csak szabadon érdemes”, aztán a külföldi rádióadókra tapasztott füllel (mert „amit a mi újságjaink megírtak, a mi rádióink bemondtak, az színtiszta hazugság volt”) tájékozódni próbáló erdélyi magyarság, mely nemcsak együtt érzett, de segíteni is próbált – majd emiatt szenvedett, mert jöttek a letartóztatások, a kirakatperek, a kivégzések vagy a börtön, az éhezés, verés, kényszermunka szadista rabőrök hajszolásával, aztán „a szabadulás a szebbnek tűnő rabság külső világa”, majd lassan, sokak számára soha, a ’89-es változás a maga gyors kiábrándulásával, az új kiszolgáltatottság, a kor, melyben „az áldozat csak annyiban érték, amennyiben politikailag felhasználható”. Ilyen körülmények között „nem tehetünk mást, mint reméljük, unokáink, dédunokáink megérik mindannak a megvalósulását, amiért közülünk sokan életüket, még többen fiatalságukat áldozták” – zárta beszédét Dávid Gyula. Küzdelmeink még nem értek véget „Csak azért érdemes élni, amiért érdemes meghalni, ezt mi, székelyek úgy hívjuk: szabadság” – kezdte beszédét a budapesti Szent István Zeneiskola előadása után Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere párhuzamot vont ’56 és napjaink között, kiemelve, bár most békésebb időket élünk, de a rendszer ma is elroppantja azokat, akik szavukat emelik az igazságtalanság ellen, akik a közért cselekszenek. „Ma is megfigyelnek bennünket, ma is lehallgatnak bennünket, mert Ceauşescu szelleme továbbra is kísért, ott van a tévékben, a parlament padjaiban. A Székely Mikó Kollégium példája bizonyítja, a régi beidegződések ma is működnek, csak az eszközök változtak” – figyelmeztetett a polgármester. „Holott mi mindig a történelem folyamán nem mások ellen, hanem magunkért küzdöttünk, és küzdelmeink még mindig nem értek véget, még nincs autonómiánk, közösségünk tagjait még mindig védenünk kell, épp ezért az ’56-os emlékpark mindig arra emlékeztessen: semmi sem elég drága, ha jogainkról van szó. Ne alkudjunk meg, és ne féljünk cselekedni” – kérte az elöljáró. Évszázadok múlva is meséljen Ady Endre kortársa, a Holnaposok egyik alapítója, Dutka Ákos Ember és magyar című versét Darvas László színművész adta elő, majd Kiss Tamás, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz) képviseletében szólalt fel. Kiemelte, az erdélyi bajtársak kegyetlenebb elbánásban részesültek a magyarországiaknál, holott „bűnük” annyi volt csupán: elénekelték a Himnuszt, vagy az éjszaka leple alatt gyertyát gyújtottak. Felidézve ’56 történéseit, a mérhetelen lelkesedést, szabadságvágyat emelte ki legfőbb értékként – de ugyanezt érezte az erdélyiek cselekedeteiben is, tette hozzá. „Köszönet a hősöknek, akik később áldozatokká váltak” – zárta beszédét, miután elmondta azt is, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének lyukas zászlót hozott ajándékba. Octav Bjoza, a Romániai Politikai Foglyok Egyesületének elnöke beszédében kiemelte, a magyarországi ’56-os forradalom és szabadságharc mély nyomot hagyott Európa történelmében. És hogy miért kellett bekövetkeznie? „Leigázva élni hazádban, miközben azt mondják neked, szabad vagy – hát ezt a fiataloknak igen nehéz elmagyarázni” – jelentette ki. Kifejtette, a kommunista rendszer politikai foglyainak pontos száma ma sem ismert, az 1944–1964 közötti időszakban mintegy tízezerre tehető számuk, a börtönökben pedig nem számított a nemzetiség, ott mindenki a kommunistaellenes harcosok nemzetiségéhez tartozott. „Büszke vagyok mindarra, amit nem tudtunk megvalósítani” – mondta, majd a felavatandó emlékparkra utalva reményét fejezte ki, évszázadok múlva is állni fog, mesélve a kommunista börtönök áldozatairól. A magyarságnak köszönheti a Nyugat A Szabad Európa Rádióhoz eljuttatott, ismeretlen politikai foglyok román nyelven írt versét Sergiu Aliuş színművész szavalta el, Ady Endre Fölszállott a páva című versét Gazda Zoltán színművész adta elő, majd a rendezvény fővédnöke, Semjén Zsolt, Magyarország nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese lépett a mikrofon elé. Az emlékezésnek, az ’56-os megemlékezésnek az egyes ember és a közösség életében kettős az értelme: hitet, erőt, büszkeséget adni és a tanulságokat levonni – kezdte beszédét. Van-e nagyobb büszkeség, mint ’56 örökösének lenni? A szónoki kérdésre válaszként kifejtette, ’56 halálos döfést vitt be a kommunizmusba, melyet nem tudott kiheverni. Hogy itt lehetünk, hogy a bolsevizmus eltűnt a történelem süllyesztőjében, azért történhetett meg, mert volt ’56-ban a magyar szabadságharc, emiatt következhetett a Prágai Tavasz, a lengyel Solidarnosc, a temesvári forradalom. És hálás lehet a Nyugat is a magyarságnak, mert az ’56-os menekültek nyitották fel azoknak a nemzeteknek a szemét, melyek már-már hajlandóak lettek volna beleszédülni a kommunizmusba, micsoda embertelen és ezért istentelen, avagy istentelen és ezért embertelen rendszertől menekültek meg. Ami a tanulságokat illeti: ’56 szerencsésen illeszkedik a magyar történelem sodrába, miként Szent Istvántól napjainkig, a magyarság nem egyebet akar: függetlensége megmaradását, jogai biztosítását. Amit más népeknek lehet, nekünk is lehessen, az autonómia bennünket éppúgy megillet, mint Európa más népeit (szavait taps szakította félbe), soha semmit nem követeltünk, ami más népeknél már meg ne lenne – mondta. A magyar nemzet megmaradását a közjogi egyesítés teszi lehetővé, jelentette ki, e felismerés követeli meg a teljes állampolgárság megadását minden magyar számára. Végezetül arra szólította fel a jelenlevőket: tegyenek hitet, mindannyian ’56 örökösei akarunk lenni, mert ez a hit a büszkeségünket és a megmaradásunkat jelenti. Intő példa az utókornak A Kovács Kázmér tervei alapján készült új emlékművet, a pavilonszerűen kialakított építményt – melynek tartógerendáira magyar, román, német és angol nyelven Az 1956-os magyar forradalom romániai mártírjai és bebörtönzöttjei emlékére felirat, négy tartóoszlopán pedig 774 (és a névsor még nem teljes, talán soha nem is lesz az) név olvasható – Semjén Zsolt, Antal Árpád, Octav Bjoza és Török József leplezte le, Hajdú János római katolikus esperes szentelte fel és Bustya Dezső nyugalmazott református lelkész áldotta meg. A koszorúzás alatt a Cantus Firmus és a Magyar Férfidalárda énekelt, majd Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének elnöke mondott köszönetet mindazoknak, akik az általa megálmodott emlékpark létrehozásában részt vettek, és reményét fejezte ki, a park intő példa lesz az utókornak arra, mit jelentett ’56. Egypercnyi néma tisztelgést kért még a kivégzettek emlékére, majd a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével zárult az emlékünnepség első fele. Hagyomány születik Fáklyákkal kezükben vonultak át az ünnepség folytatásában részt venni szándékozók az Erzsébet parkbeli, a kommunista diktatúra áldozatainak emlékére állított kopjafához, ahol Márton Simon Anna mikós diák Faludy György: 1956, te csillag című versét szavalta el. Koszorúzás, gyertyagyújtás – és néhány fáklya földbe szúrása, ez a gesztus, önkéntelen cselekedet, mi új lehetőséget adhat az elkövetkező ’56-os megemlékezésekhez. És innen tovább, a Székely Nemzeti Múzeumig, szintén fáklyákkal a kézben. A Bartók Teremben Vargha Mihály köszöntőbeszédében kijelentette, az ’56-os emlékpark megvalósulásával a város és lakói kimondták: polgárok vagyunk. ’56 történései megismerésében, szellemének ébren tartásában nagy felelősség hárul az iskolákra, az egyházakra, de a múzeumra is – hívta fel a figyelmet. A Pofosz által meghirdetett esszépályázat nyerteseinek díjazása, Veress Sándor Hét esztendő kálváriája című könyvének Puskás Attila általi ismertetése után Antal Árpád polgármester és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a város nevében emléklapot és emlékérmet adott át az ’56-os Bajtársi Társaság sepsiszentgyörgyi tagjainak, azoknak, „akik megmutatták az irányt, melyet ígérem, követni fogunk” – indokolta a polgármester a kitüntetést. Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. október 23.Szalay Attila mártíromságaA Szalay Attilára vonatkozó dokumentumok szerint a textilgyári lakatos ellen 1958. április 12-én indította el a nyomozást Fábián Márton marosvásárhelyi szekus főhadnagy. A vád: ,,...a magyarországi ellenforradalmi események idején Szabó Lajossal közösen kommentálták a külföldi rádióadók híreit, felnagyították a Magyar N. K. ellenséges elemeinek tevékenységét, ellenségesen nyilvánultak meg a népi demokratikus rendszerrel szemben. A beszélgetéseket követően Szalay Attila gyanúsított megegyezett Szabó Lajossal, hogy utóbbi létrehoz egy ellenforradalmi szervezetet, amelynek tagjai nacionalista, sovén érzelmű elemek. Szalay Attila megfogadta, hogy személyesen támogatja a szervezet felforgató tevékenységét, és mindvégig megfelelő tanácsokat ad ellenforradalmi működésük során.” Szalay Attila és társai perében a kilenc fiatal: Szalay Attila, Szabó Lajos, Bordás Attila, Gyertyánosi Csaba, Jancsó Csaba, Gyertyánosi Gábor, Jancsó Sándor, Molnár Béla és Sándor Csaba. A vádirat szerint Szalay Attila vezetésével egy nacionalista csoport létrehozta a Székely Ifjak Társasága nevű ellenforradalmi szervezetet. Az 1956-os, kapcsolódó politikai perek azonos klisék szerint zajlottak. Igyekeztek háromnál több személyt letartóztatni, vád alá helyezni, hogy rájuk süthessék a „szervezet” bélyegét. A vádirat sejteti, milyen brutális, szadista módszerekkel próbáltak vallomást kicsikarni a letartóztatottakból. A vádlott-társak kihallgatásainak jegyzőkönyvei alapján állították össze a vádiratot, a vádlott-társak voltak a tanúk. A bírói testület tagjai, az egykori börtönőrök, akik halálra kínozták Szalay Attilát, még élhetnek. A Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezetének elnöke, Török József drámája is bizonyítja, hogy 1965-ben, 1966-ban is ítéltek el erdélyi magyarokat azért, mert tíz évvel korábban együtt éreztek magyarországi sorstársaikkal. Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. október 23.A kommunizmus áldozatainak mementójaValóban így élethű, de múzeumi rendeltetésű helyiségnek nem a legalkalmasabb, azonkívül az iratok sem biztos, hogy kibírnák, amit mi évek során átéltünk – jegyzi meg Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szövetségének elnöke A kommunista diktatúra áldozatainak emlékházában annak kapcsán, hogy – „hála” a városszerte az utcákat szétromboló, mindent, csak becsületes munkát nem végző vízhálózat-cserélőknek – ázik a Beőr-palota pincéje. Dohos szag, rozsdázni kezdő vasak, a szigorítottban derékaljul szolgáló, felkunkorodott farostlemez, csak a durva posztó csíkos rabruhák bírják a megnövekedett páratartalmú levegőt. A kommunista diktatúra áldozatainak emlékházáról tavaly ilyenkor tudósítottunk, akkor még úgy volt, idén felavatják. Ideális időpont a múlt hónap lett volna, 1950-ben szeptember 22–23-án zajlottak Háromszék-szerte a kollektivizálás elleni zendülések, a hatalom meg sem próbálta csitítani a „közösbe” kényszerítetteket, erőszakkal válaszolt a szervezetlen megmozdulásokra, embereket lőttek le, a hangadókat családostul deportálták. Az emlékház azonban nem készült el a lehetséges avatási időpontra. Török József mindent megtett az emlékház létrehozásáért: a celláknak, vallatószobának kialakított helyiségekbe korhű vaságyakat, matracot kerített, amit pedig nem lehet már beszerezni, elkészítette ő maga: az ajtókra olyan zárakat, kukucskálót, ételbeadó kisablakot, a sarokba küblit, amilyen a börtönökben volt, a szigorítottba kéz- és lábbilincset, s a máramarosszigeti, egykori börtönből átalakított múzeumból még rabruhát is kapott – minapi ottjártunkkor épp a zubbonyok hátára festette fel a CR betűket, azaz a contrarevoluţionar (ellenforradalmár) megkülönböztetést. Az ‘56-osok ugyanis, vagyis akiket a magyarországi forradalommal és szabadságharccal valamiképp kapcsolatba hozva ítéltek el, a számon kívül e két betűt is ruhájukon viselték – és a börtönökben is ennek megfelelő bánásmódban részesültek. Az emlékház berendezésének neheze készen hát, a kiállításra szánt iratokat is beszerezték a levéltárakból, ezek válogatása, összeállítása folyamatban. A sepsiszentgyörgyi létesítmény ugyanis nem „kistestvére” szándékszik lenni a máramarosszigeti börtönmúzeumnak, hanem kiegészítője, mivel ott az erdélyi magyarság meghurcoltatása nincs eléggé hangsúlyosan megjelenítve, mondja Török József. Az erdélyi magyarságból, számarányunkhoz képest, a kommunista diktatúra negyven esztendeje alatt – kezdve a második agrárreformtól a kollektivizáláson és az ötvenes évekbeli fegyveres ellenálláson át, folytatva az 1956-os történésekkel, el egészen 1989-ig – jóval többen estek politikai perek áldozatául, mint Románia többségi lakosságából: a magyar ellenállók, a másképp gondolkodók nagy hányada megjárta az ország hírhedt börtöneit, s a román forradalomnak nevezett rendszerváltásig, ha nem sikerült disszidálniuk, folyamatos megfigyelés, ellenőrzés alatt kellett élniük életüket. Ezeknek az éveknek az irattárakból összegyűjtött bizonyságai egészítik ki tehát a Beőr-palota alagsorában az elítéltek börtönbéli (cella, szigorított, fekete szoba), és odáig elvezető (vallatószoba) létkörülményeinek oly élethű megelevenítését, hogy a börtönt meg nem járt látogató is önkéntelenül nyakát behúzva, a fal mellett lehajtott fejjel kénytelen végigmenni a folyosón. A kommunista diktatúra áldozatai emlékházának újabb avatási időpontot nem rögzítettek, Török József szeretné, ha az immár két éve készülő létesítmény még idén látogatható lenne, de semmint félkészen adják át, inkább kivárnak. Szerző: Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. november 1.Hóhérok szabadlábonA kommunista rezsim börtönei és haláltáborai parancsnokainak a leleplezését és felelősségre vonását már közvetlenül a rendszerváltás után el kellett volna kezdeni, és bár most, huszonhárom évvel a kommunizmus bukása után elkezdődött a népirtók elleni vádemelés, túl lassan halad – vallják a Krónika által megkeresett egykori politikai foglyok. Van, aki azt sem tartja kizártnak, hogy még most is a hatalom védi azokat, akiknek kezéhez igen sok ártatlan ember vére tapad. Kevés történt „A hóhérok felfedését nem most, hanem rögtön 1990 után kellett volna elkezdeni – szögezte le a Krónika megkeresésére Gráma János, az egykori politikai foglyokat tömörítő szövetség Maros megyei titkára. – Már csak azért is, mert a városunkban, Marosvásárhelyen akkoriban még életben volt az összes verőlegény. Mára csak egy maradt belőlük, az is betegeskedik.” Gráma szerint szinte nevetséges mindössze két, rendkívül idős embert előállítani, akiket koruk és egészségi állapotuk miatt talán börtönbe se lehet vetni. Mint mondta, Ion Iliescu egykori államfőt kellene vád alá helyezni, hisz ő volt az, aki ’90 elején a szárnyai alá vette az összes munka nélkül maradt volt szekust, és számukra megalakította a Román Hírszerző Szolgálatot. Gráma János úgy tudja, ezeknek az embereknek most azért oly nagy a nyugdíjuk, mert 1990 után nagyot nőtt az amúgy is eléggé kerek fizetésük. „Az sem megoldás, hogy a két, pellengérre állított börtönparancsnoknak elveszik a nyugdíjuk 70 százalékát és azt kiosztják a még életben lévő háromezer volt politikai fogolynak, hisz ezzel még nem megyünk semmire” – tette hozzá az összesen 1401 napot raboskodó Gráma. Véleménye szerint nem csak a börtönök és haláltáborok vezetőit, hanem a még életben lévő, a politikai foglyokkal szemben rendkívül kegyetlenséget tanúsító őröket is elő kellene állítani. Zavaró a lassúság „Zavaróan lassan haladnak a volt kommunista lágerparancsnokok ellen népirtás gyanúja miatt indított bűnvádi eljárások” – vallja a nagyváradi Oláh János is, aki 1956-os ellenállása miatt jómaga is szembe került a diktatúrával, és államellenesség vádjával Jilavára küldték. „Az már több mint ötven éve volt, de amióta volt kommunista diktatúra, azóta volt ellenállás is” – emlékezett most vissza a volt magyartanár. Az egykori politikai fogoly arra már nem is keres válaszokat, hogy miért ilyen későn és miért ilyen vontatott menetben zajlik a rabok kínzóinak számonkérése, csak annyit mondott, hogy ebben nem illetékes, így a háttérérdekeket sem ismeri. „Törvény védi az elkövetőket” Értetlenül áll Dávid Gyula irodalomtörténész, a kommunista rezsim meghurcoltja is az előtt, hogy a Kommunizmus Bűneit és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet az általa eddig azonosított harmincöt pribék közül három hónap alatt mindössze kettőnek a nevét hozta nyilvánosságra, ráadásul, „ki tudja hányszor harmincöt pribék azonosítására csak ezután kerül sor”. „Hát van precedens a polgári bűnügyek esetén az efféle „adagolásra”? Ép ésszel és érzékkel elképzelhető az, hogy a bűnüldöző szervek felderítettek 35 gyilkosságot, és akkor valaki megszabja nekik, hogy ezek elkövetőit csak havi adagolásban adhatják át az igazságszolgáltatásnak?” – fogalmazta meg kérdéseit Dávid Gyula. Hozzáfűzte: biztos abban, hogy Románia „kiemelkedő idézettségi indexet fog elérni” az igazságszolgáltatás világtörténetében. „Ne próbálja senki ezzel azt a látszatot kelteni, mintha jóvátenné a „kommunizmus bűneit”. Az efféle ötletelés csak arra alkalmas, hogy ismét nyilvánvalóvá tegye: huszonnégy évvel a romániai kommunista rendszer „bukása” után, a törvényhozás még ma is a bűnök egykori elkövetőit védi” – summázta véleményét Dávid Gyula. Sok a kérdőjel „Megbocsáthatunk a pribékeknek, de tőlünk sem kért senki bocsánatot az elmúlt évtizedekben az elszenvedett igazságtalanságokért, a börtönévekért” – mutatott rá hasonlóképpen kérdésünkre Török József, a volt politikai foglyok Kovászna megyei szervezetének elnöke. „Kínozták, agyonverték a foglyokat, a börtönparancsnok tudta nélkül nem történt semmi, az egyszerű smasszerek mindent parancsra tettek” – mutatott rá Török József. Az egykori politikai fogoly ugyanakkor felidézte, hogy 1967-ben Nagyenyeden a szigorítóban a raboknak hátrakötötték a kezét, karóval verték a foglyokat. „Ez csak a kezdet, most vizsgálatot indítanak a börtönparancsnokok, pribékek leleplezésére, de hol vannak azok a szekusok, akik minket börtönbe jutattak, akik 1989 előtt folyamatosan zaklattak?” – tette fel a kérdést Török József. A volt politikai foglyok Kovászna megyei szervezetének elnöke szerint számukra kevés vigasz, ami történik, hiszen egykori kínzóik többsége még mindig be van épülve az államapparátusba, és vannak, akik tesznek arról, hogy ezeket az ügyeket eltusolják. Döcögős folyamat Mint arról beszámoltunk, az IICCMER még augusztus elején jelentette be: vizsgálatot indított a kommunista börtönökben politikai foglyokat megkínzó vagy meggyilkoló egykori börtönparancsnokok és börtönőrök leleplezésére. Összesen harmincöt ilyen személyt fedeztek fel, akik ellen gyilkosság miatt tesznek feljelentést. Az első személy, aki ellen feljelentést tettek, Alexandru Vişinescu, aki az 50-es évek végén, illetve a 60-as évek elején volt a Râmnicu Sărat-i börtön parancsnoka, ebbéli minőségében pedig olyan embertelen körülményeket honosított meg a fegyintézetben, hogy az alultápláltság, illetve a rendszeres bántalmazások miatt több politikai fogoly is életét vesztette. A most 88 éves Vişinescu ellen népirtás gyanúja miatt indított eljárást a legfőbb ügyészség. Augusztus közepén Ioan Ficior nyugalmazott ezredest leplezték le, aki a peripravai büntetőtábor parancsnoka volt. Az IICMER a büntetőtelep összesen ötven túlélőjét azonosította, közülük 21-en nyilatkoztak is az ott átélt borzalmakról. A hatóság szerint a Ficior által Peripraván meghonosított módszerek alapján elmondható, hogy annak célja a politikai foglyok kiirtása volt. Ficior ellen októberben emeltek vádat, szintén genocídium vádjával. Menet közben ugyanakkor a kormány olyan határozatot fogadott el, amely lehetővé teszi a kommunista börtönökben politikai foglyokat meggyilkoló vagy megkínzó egykori börtönparancsnokok és börtönőrök nyugdíjának csökkentését. Az igazságügyi tárca által kidolgozott tervezet értelmében megvonhatják az illetmény egy részét mindazoktól, akikről jogerős bírósági ítélet állapítja meg, hogy 1945. március 6. és 1989. december 22. között olyan cselekményeket hajtottak végre, amelyek politikai alapon meghurcolt személyek halálához, testi sérüléséhez vezettek, vagy súlyos, fizikai vagy pszichikai szenvedést okoztak nekik. A tervezet értelmében a munkaügyi minisztérium kezelésében olyan alapot hoznának létre, amelybe az elítéltek nyugdíjának egy részét – súlyos esetében akár 50, de legalább 25 százalékát – átirányítják. Az alapból az egykori áldozatokat, illetve hozzátartozóikat kárpótolnák. A kárpótlás összegéről és időtartamáról szintén a bíróságnak kellene döntenie. Lassan haladnak Azt azonban, hogy a többi potenciális pribék kilétére mikor derült fény, egyelőre senki sem tudja megjósolni, s úgy tűnik, hogy a leleplezési folyamat felgyorsulására sem számíthatunk. Hiszen amíg Vişinescu és Ficior leleplezése között mintegy egy hónap telt el, s ez arra engedett következtetni, hogy bár havonta megismerünk egy nevet, októberben már nem volt pellengérre állítás. „Elviekben valóban úgy terveztük, hogy havonta leleplezünk és feljelentünk egy-egy politikai foglyokat kínzó börtönparancsnokot, de nem lehet összehasonlítani az esetek súlyosságát” – fejtette ki a Krónika megkeresésére Adriana Niculescu, a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet illetékese. Tájékoztatása szerint a vizsgálatok folyamatban vannak, ám még azt sem lehet tudni, hogy Vişinescu és Ficior után ki lesz a harmadik emberkínzó, akinek népirtás miatt kell felelnie a bíróságon. Ami a jelenleg zajló ügyeket illeti, Adriana Niculescu jelezte: ők mindenben támogatják az ügyészség munkáját, az eljárást viszont nem tudják megsürgetni. Az illetékes pedig közben abban bízik, hogy a vádhatóság érti a dolgát, és egyetlen esetben sem marad el a számonkérés. Összeállításunk szerzői: Bálint Eszter, Bíró Blanka, Kiss Előd Gergely, Szucher Ervin, Vásárhelyi-Nyemec Réka Felelevenített múlt Cellát, szigorított és vallatószobát rendeztek be a kommunista diktatúra áldozatainak Sepsiszentgyörgyön készülő emlékházába. A tervek szerint még idén megnyitják a létesítményt – mondta el a Krónika érdeklődésre Török József, a volt politikai foglyok Kovászna megyei szervezetének elnöke. Az egyesületnek is otthont adó Beőr-palota alagsorában igyekeztek mindent korhűen kialakítani, vaságyat, matracot állítottak be, a máramarosszigeti börtönmúzeumból kaptak rabruhát. Török József immár két éve dolgozik, hogy az emlékház elkészüljön – amit nem tudott beszerezni, elkészítette, például az ő keze munkáját őrzik az ajtózárak, a bilincsek, valamint az ételbeadó kisablak. A Szekuritáte Irattárát Átvilágító Országos Bizottságtól (CNSAS) kikért iratokat rendszerezték, ezeket kiállítófelületeken mutatják be. A dokumentumok között látható lesz a besúgók jelentése, a periratok, valamint fényképek is. Mint Török József hangsúlyozta, a sepsiszentgyörgyi emlékház kiegészítője lesz a máramarosszigeti börtönmúzeumnak, ahol a kommunizmus erdélyi magyar áldozatainak nem szenteltek külön teret. Például az ’56-os elítéltek rabruhájára felfestették a „contrarevoluționar”-t (ellenforradalmárt) jelentő CR betűket, az „ellenforradalmárokkal” még kegyetlenebbül bántak. Az egykori elítélt azonban arról is kénytelen volt beszámolni, hogy a városban zajló csatornázási munkálatok miatt beázott az alagsor, ám ígéretet kaptak az önkormányzattól, hogy ha a probléma nem oldódik meg, szivattyúkkal orvosolják a gondot. „A cellákat kialakítottuk, amint a kiállítófelületek is elkészülnek, reméljük, még idén megnyitjuk az emlékházat” – fejtette ki Török József. Bíró Blanka Krónika (Kolozsvár) 2014. április 30.Ma nyílik Sepsiszentgyörgyön a Kommunista Diktatúra Áldozatainak EmlékházaMért nem pusztult ki, ahogy kérték? Mért nem várta csendben a végét? Miért, hogy meghasadt az égbolt, Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.” Márai Sándor: Mennyből az angyal A kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére Sepsiszentgyörgyön ma olyan emlékházat avatunk és nyitunk meg, amely méltó társintézménye – és nem konkurense! – a máramarosszigeti Kommunizmus Áldozatai Emlékházának és Kutatási Központjának, a budapesti Terror Házának. Becslések és hozzávetőleges számítások szerint 1945 és 1989 között mintegy kétmillió állampolgárt hurcolt meg a román kommunista diktatúra. Kétmillió ember szenvedett a román gulágokon, a negyven politikai börtönben, a „halál csatornájaként” emlegetett Duna-csatornánál, a poklok poklaként emlegetett Duna-deltai megsemmisítő munkatáborokban, a közbűntényesek számára fenntartott, valójában szigorított fegyházakká változtatott büntetés-végrehajtási intézményekben. A kommunista hatalomátvétel után a leghírhedtebb hazai börtönökbe zárt politikai és szellemi – valójában lefejezett – elitet, a kuláklisták barbár kegyetlenséggel agyonlőtt vagy teljesen kisemmizett, földönfutóvá tett, öngyilkosságba kergetett több tízezer áldozatát, s az osztályellenségnek kikiáltott, ezáltal fizikai megsemmisítésre ítélt arisztokratákat, földbirtokosokat szintén joggal tekintjük a kommunizmus áldozatainak. Fájdalmas számok Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulás, majd a forradalom leverése kiváló ürügyet jelentett a desztálinizációt csak mímelő román kommunista diktatúra számára a példátlan retorzióra. 1950 és 1968. március 31-e között 91 333 személyt tartóztattak le, közülük 73 636 gyanúsítottat állítottak hadbíróság elé. Rajtuk kívül adminisztratív büntetéssel további 25 740 személyt internáltak különböző munkatáborokba, megsemmisítő munkatelepekre. 1949. március 2-áról 3-ára virradó éjszakával kezdődően 60 000 állampolgár számára jelöltek ki kényszerlakhelyet. A magyar forradalom hatását a letartóztatási hullám fokozására a következő adatok bizonyítják: 1956 és 1962 között összesen 24 629 személyt tartóztattak le, a csúcsot 1959 jelentette, amikorra felgöngyölítették a szervezkedések és szervezkedési kísérletek döntő többségét, 8910 embert. 1950 és 1968. március 31-e között 129 személyt ítéltek halálra, közülük 34 legionárius, 10 egykori történelmi pártok tagja, 84 más kategóriájú és büntetlen előéletű. A kivégzésekről nincsenek pontos adataink. 1958-ban például az adatok szerint 34 halálos ítéletet hajtottak végre, ám a tényleges szám ennél jóval magasabb, hiszen a Szoboszlai Aladár római katolikus pap nevével fémjelzett per tíz kivégzett áldozata közül a kimutatás csak három nevet említ, az érmihályfalvi csoportból kivégzett Sass Kálmán református lelkészt és dr. Hollós István hadbíró századost meg sem említik. 1957 és 1959 között 9959 elmarasztaló, azaz börtönbüntetéssel végződő ítéletet hirdettek ki, 45 személyt végeztek ki, 139 személy hunyt el a vallatások, illetve a börtönbeli kínzások, szenvedések nyomán. A túlélők visszaemlékezése szerint a romániai politikai börtönökben az életkörülmények a szovjet gulágokon megtapasztalt állapotoknál is rosszabbak voltak. A hírhedt szovjet hadifogságból – ki tudja, hány tetvetlenítés, költöztetés, testi motozás ellenére is – Zsigmond Ferenc, a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet főtitkára hazahozhatta az azóta könyv alakban is megjelent, szivarpapírra írt naplóját, a romániai börtönökből egyetlen feljegyzés, naplótöredék sem kerülhetett ki! Szerzőjét azonnal könyörtelenül agyonverték volna! Így csak a véges emberi memória, visszaemlékezések segítségével idézhetjük meg a romániai börtönök szadista, embertelen, minden abszurd drámán túlmutató világát. Betartott ígéret Tavaly a Sepsiszentgyörgyön felavatott emlékparkban a beszédek során ugyanolyan lelkesedéssel fogalmazódott meg az ígéret – mint 1848. november 16-án (más források szerint 23-án) Gábor Áron bejelentése, „Lészen ágyú!” –: egy év múlva olyan emlékházat avatunk, ahol a földbirtokosok, arisztokraták kényszerlakhelyre hurcolásától, az erőszakos kollektivizálástól, Márton Áron erdélyi római katolikus püspök golgotajárásától kezdve a mérhetetlen emberi szenvedés dokumentumai, tárgyi emlékei egy helyen láthatók, tanulmányozhatók, ahová összegyűjtjük az eltelt huszonhárom esztendő levéltári kutatásainak, dokumentumfilm-termésének eredményeit. Így kap történelmi hátszelet a Háromszék 1848–49-es önvédelmi harcára való hivatkozás: ahogyan a háromszéki székely-magyarok több évtizedes kitartó küzdelem után hazahozták Gábor Áron egyetlen megmaradt ágyúját – a Székely Nemzeti Múzeum egyik páratlan értékű darabját –, ugyanúgy a sepsiszentgyörgyi Terror Házába gyűjtjük össze mindazt, amit Márai Sándor a világ bármely táján, bármely országában élő egyetemes magyarság nevében örök érvényűen így fogalmazott: „Angyal, vidd meg a hírt az égből, Mindig új élet lesz a vérből.” Ebben az emlékházban fogunk – a másik magyar költőóriást, Ady Endrét idézve – „összebújni, akik egymás ellen annyit vétkeztünk”! Áll az emlékpark, és ma megnyitjuk – talán nem is annyira nagy túlzással és sarkítva – „az emberi szenvedés és szabadság emlékházát”. Minderre azért kerülhetett sor, mert az egykori politikai elítélt, Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezetének elnöke mert merészet és nagyot álmodni, s városának vezetése azt támogatta. Budapesten a Terror Házánál, Máramarosszigeten a Börtön-Emlékmúzeumban, Bukarestben a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács levéltárában látványtervezők, muzeológusok, történészek sokasága szorgoskodott, hogy a 21. század követelményeihez igazodó modern és ugyanakkor sokkoló kiállítást varázsoljon a szétszórt dokumentumokból, tárgyi emlékekből. Török József – merjük kimondani! – sepsiszentgyörgyi hályogkovácsként érzett rá a hihetetlenül nagy feladat kihívásaira, hadakozott, kért, kilincselt, udvarolt – ahogy a pillanatnyi helyzet megkívánta –, hogy elkészüljön élete legfontosabb műve: előbb az emlékpark, most pedig az emlékház. E sorok írója talán a legközelebbi szemtanúja, követője volt ennek a nem mindennapi közelharcnak, és már az ötlet megfogalmazásakor felajánlotta: az 1990 elején megkezdett, a romániai, erdélyi ötvenhattal kapcsolatos kutatásai során megtalált legfontosabb levéltári dokumentumok, periratok, a letartóztatáskor készült, az emberi megpróbáltatásokat mindennél hívebben tükröző fényképek, az ítéletek, a kivégzési jegyzőkönyvek itt kapjanak őrzési helyet. Ugyanezt tette a Bolyai Tudományegyetem második csoportjának perében kutakodó Benkő Levente publicista, Ioana Boca, a romániai egyetemi hallgatók 1956-os szervezkedéseit tanulmányozó bukaresti kutató és azok a még életben lévő egykori politikai foglyok, akik legféltettebb tárgyi emlékeiket küldték el a készülő emlékháznak. Furcsa paradoxona a múzeumszervezéseknek: a sajátos, „velünk ez is, az is megesett” erdélyi sors velejárójaként a budapesti Terror Háza valóban döbbenetes fotómontázsáról, a máramarosszigeti börtön-múzeum márvány emléktáblájáról fájdalmasan hiányzik a Romániában kivégzettek, a börtönökben agyonvertek, agyonkínzottak, a halálba kergetett erdélyi magyar politikai foglyok neve, adatai. Ezért döntöttünk Török Józseffel úgy: a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért, azok teljes mértékű felvállalásáért Romániában kivégzett tizenkét erdélyi, partiumi, bánsági magyar és két román neve mellett a sepsiszentgyörgyi emlékházban feltüntetjük a Budapesten kivégzett nyolc erdélyi származású magyar nevét és adatait is! Beszélő tárgyak Az emlékház pannói, bemutatott tárgyai, dokumentumai – mint cseppben a tengert – az egész véres, egyéni és közösségi drámákkal teli 20. század közepével kezdődő történelmet megidézik, kezdve a kötelező beszolgáltatásokkal, padlások lesöprésével, a hírhedt kuláklistákkal, folytatva a földbirtokosságnak mint rétegnek a fizikai megsemmisítését előirányzó, 1949. március 2-áról 3-ára virradó éjszakára időzített deportálásával. Háromszék arisztokratáinak, földbirtokosainak is az embert próbáló szenvedés jutott osztályrészül: a kommunista diktatúra rájuk fogta, hogy az erőszakos kollektivizálás ellen ők lázították fel például a gidófalvi gazdaembereket, a karhatalomnak miattuk kellett erőszakot alkalmaznia. Büntetésképpen a sepsiszentgyörgyi kényszerlakhelyre hurcoltakat Dobrudzsa terméketlen, mocsaras területeire deportálták, ahol a földbe ásott kunyhókban, vályogházakban olyan méltósággal viselték a rájuk mért sorscsapásokat – többen közülük ott alusszák örök álmukat –, hogy a románság csodálatát is kivívták. Az elhurcolt háromszéki agrárszakemberek – köztük a drága emlékű dálnoki Beczásy Pista bácsi – honosították meg Dobrudzsában az addig ismeretlen krumplitermesztést. Nem véletlen, hogy a sepsiszentgyörgyi emlékházban is méltó helyet és teret kapott a kisebbségi jogokért, minden kisebbség jogaiért, így az erdélyi magyar zsidóság deportálása ellen legkövetkezetesebben kiálló Márton Áron erdélyi római katolikus püspök golgotajárása. Nemcsak remélem, hanem biztosan tudom: a sepsiszentgyörgyi emlékház konferenciatermében is meghallgathatjuk a Kézdivásárhelyen 1968-ban született Msgr. dr. Kovács Gergely prelátus, a Kultúra Pápai Tanácsa irodavezetőjének, egyházjogásznak, Márton Áron boldoggá avatási ügye posztulátorának előadását, és megtekinthetjük Maksay Ágnesnek az 1980. szeptember 29-én, 84 éves korában elhunyt nagy püspök életútjáról készült dokumentumfilmjét. Különös ajándéka a kisebbségi sorsnak, hogy a 20. század magyar történelmében mindössze hárman tudták, meddig lehet elmenni a kompromisszumok megkötésében. Első helyen áll Márton Áron erdélyi római katolikus püspök, utána következik a mártírhalált halt felvidéki gróf Eszterházy János, aki a szlovák parlamentben egyedül szavazott a zsidó törvények és deportálások ellen, őket követi az ugyancsak erdélyi származású, Duna melléki református püspök, Ravasz László, a 20. század legnagyobb magyar gondolkodójának, Bibó Istvánnak az apósa. A mai nemzetiségi politikusok igazán tanulhatnának tőlük: a kompromisszumok kérdésében meddig lehet és kell elmenni! Belépve a sepsiszentgyörgyi emlékház belső termeibe, kibomlik előttünk az 1950-es évek második felének, végének, a hatvanas évek elejének, közepének teljes megtorló gépezete. Melyik politikai pert emeljem ki a hatvanegy szervezkedés és szervezkedési kísérlet közül? Hiszen a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért – az egyetemes jogtörténet furcsa fintoraként! – még 1965-ben is ítéltek el erdélyi magyarokat. Köztük éppen a Török József nevével fémjelzett tizenkét tagú csoportot, amelynek tagjait 1965. november 13-a és december 28-a között tartóztatták le. Mindez azért is az egyetemes jogtörténet egyik legfurcsább paradoxona, mert miközben Nicolae Ceauşescu arról papolt, hogy Romániában nincsenek politikai foglyok, elítéltek – a leghírhedtebb romániai börtönök tele voltak politikai foglyokkal. (folytatjuk) Tófalvi Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. május 1.Sepsiszentgyörgy tud emlékezni (A kommunista diktatúra áldozatai)Nagyszámú, főleg idős érdeklődő jelenlétében tegnap felavatták a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékházát Sepsiszentgyörgyön a Beör-palota alagsorában. A falakon megtekinthető kiállítás mellett több olyan helyiséget alakítottak ki, amelyek a szenvedésre emlékeztetnek: vallatószoba, börtöncella vaságyakkal, szalmazsákkal és eredeti, Jilaváról beszerzett csíkos rabruhával, cella priccsel, szűk sötétzárka, szigorított zárka láncos bilinccsel. A pannókon fényképek, dokumentummásolatok a különböző elítélt csoportok irataiból, besúgói jelentések, fogságból hazaírt levelek láthatók. Utóbbiakban fellelhető a foglyok némelyikének leleményessége, Harai Pál úgy címezte haza, Szentkatolnára a lapot, hogy Gumicsizmát utca 42. szám, vagy egy másik fogoly a néhány soros román szöveg után úgy írta alá: Czigit, Bundikát, más meg: Ezerbagót. A megnyitón közreműködött a Plugor Sándor Művészeti Líceum vonósnégyese – Barabás Dorottya (hegedű), Mihály Zsolt (hegedű), Kovács Arnold (cselló), Lőfi Gellért (brácsa) –, valamint Vadas Bernadett és Paul Grossa. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere kijelentette, Sepsiszentgyörgy tud emlékezni, és elmondta, 1956-os emlékművet, majd emlékparkot, ma börtönmúzeumot avattunk, jövő héten holokauszt-emlékpark következik. Fontosnak tartja, hogy minden fiatal ellátogasson ide, és lássa, nem is olyan régen mivel járt az, ha valaki vállalta véleményét. Azért fontos emlékezni arra, ami ’56-ban történt, mert tudatosítani kell, mennyire fontos a szólásszabadság. A polgármester ’56-nak egy másik tanulságára is felhívta a figyelmet: hatvan év nem volt elég a román hatalom számára, hogy megértse, a székelyeket nem lehet megtörni, nem lehet jogi, közigazgatási eszközökkel elérni, hogy ne szeressük szülőföldünket, szimbólumainkat, Székelyföldet. Hiába ítélte el a parlament a kommunizmust, az olyan hatalom nem tud hiteles lenni, amely nem változtat radikálisan módszerein, nem tud hiteles lenni a demokrácia, amikor 2014-ben arról beszélünk, kit hol hallgatnak le, vagy nem loboghat Sepsiszentgyörgyön, Székelyföldön a székely zászló. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja úgy fogalmazott, ez a hely látszólag a múltra emlékeztet, valójában a mindenkori terror valóságos mivoltára figyelmeztet. Miközben Románia testvériséget, békés egymás mellett élést hirdetett, valóságos hadjáratot folytatott a magyar nyelvű oktatás, egyházak ellen, s azt kiterjesztette más gyanús elemek ellen. 1956 ürügyén az sem számított, ha valaki kiskorú volt. Így mérgezték meg az erdélyi magyarságot mint gyanúsnak ítélt közösséget. Erkölcsi kötelességünk fejet hajtani azok előtt, akik életük, szenvedésük árán arra tanítanak, hogy embernek lehet maradni, az emberi méltóság megőrzése jelenti a közösség erejét. Erkölcsi kötelességünk életben tartani a közös emlékezetet – zárta szavait a diplomata. Tófalvi Zoltán történész, ’56-kutató igazolta a polgármester megállapítását: Sepsiszentgyörgy tud emlékezni. Felemlítette, 1996 szeptemberében végigjárták a szenvedés helyszíneit, a szamosújvári börtönt, ahol Puskás Attilával térdig vízben állva készített interjút, Jilavát, ahol a felszín alatt négy szint mélységben magyar és székely elítéltek románokkal együtt szenvedtek, és eljutottak a poklok poklába, a Duna-csatorna megsemmisítő munkatáboraiba is. Említette az Erdélyi Magyar Ifjak perét, Orbán Lászlót, az ozsdolai szökevényeket, akik nem voltak betyárok, mint ahogyan azt rájuk ragasztották. Kitért Moyses Mártonra, aki, ha van hős a világon, akkor ő az, kivágta saját nyelvét, hogy ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle, majd a diktatúra elleni tiltakozásként 1970-ben Brassóban felgyújtotta magát. A XX. század legnagyobb magyarjának Márton Áron püspököt nevezte. Megindokolta: ő tudta, meddig érdemes, meddig szabad elmenni a kompromisszumok megkötésében. A felavatott emlékházat Török József életműveként értékelte. Aktualitást adva előadásának, Tófalvi Zoltán arra hívta fel a figyelmet: Székelyföld autonómiájáért mindenki saját képessége és tehetsége szerint munkálkodjék, ahhoz ki-ki azt tegye hozzá, amihez ért. Octav Bjoza, a Volt Politikai Foglyok Országos Szövetségének (VPFOSZ) elnöke a polgármester szavaira utalva képmutatásnak nevezte azt, ahogyan Románia elítélte a kommunizmust, hisz utána ez a gyakorlatban nem látszott meg. Fogsága idején tanulta egy tíz éve börtönben levő társától: a rácsok, szögesdrót mögött csak egy nemzetiség van, a kommunistaellenesek nemzetisége, és ott csak egy Isten létezik. Megtoldotta, ott az élet és halál határmezsgyéjén alakultak a nagy karakterek, de – tette hozzá szomorúan – erre a mai hatalomnak nincs szüksége. Török József, a VPFOSZ háromszéki elnöke köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult az emlékház létesítéséhez, és szerényen visszautasította Tófalvi Zoltán szavait, mondva, egyedül ezt nem hozhatta volna létre. Közölte, a kiállított anyag csak töredéke annak, amit átnéztek, de bővítik majd a kiállítást. El szeretnék érni, hogy a tanárok ide hozzák a diákokat rendhagyó történelemórára. Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. július 7.Mire emlékeztet a sepsiszentgyörgyi emlékház?A mindenkori emberi közösségek, a társadalom – csak úgy, mint ennek éltető szervei, a nemzeti, vallási közösségek, végül pedig a család – jelene a múlt fundamentumán áll szilárdan, vagy suvadásnak van kitéve attól függően, hogy hol és miből épült. Hogy ez az eleven építmény szolgál-e még nemzedékeket, és hogyan szolgál, azt a múlt tapasztalatainak hasznosítása dönti el. A világháborút követően a Szovjetunió érdekzónájába került többi kelet-európai országhoz hasonlóan Románia is olyan erőszakos világnézeti átalakításon esett át, amely a lenini-sztálini terror eszközeivel a megosztást, a társadalmi béke helyett a bizalmatlanságot, a gyűlöletet tette a kommunizmus megvalósulásának módszerévé. A polgárság intézményei és maga a polgári középosztály, az egyház intézményei és vagyona, amellyel iskolákat és szociális alapítványokat tartott fenn, a társadalom anyagi biztonságát szavatoló modern nagybirtok és európai szintű nagyipar ebek harmincadjára került, hogy majd a hozzá nem értés új arisztokráciája, a kommunista vezetés a javaiktól megfosztottak újkori rabszolgáira hárítsa a kommunizmus gazdasági alapjainak megteremtését. A kiszolgáltatottság, a már-már elviselhetetlen megaláztatás és az egyre fokozódó lelki és anyagi nyomor miatt türelmüket vesztett emberek és csoportok a siker reménye nélkül emelkedtek fel tiltakozni. A hírhedt kommunista politikai rendőrség, a Szekuritáté és a felsőbb utasításnak szolgai módon engedelmeskedő „törvénykezés” feladata volt megteremteni a hallgatás csendjét börtönnel, súlyos, akár halálos ítéletekkel. A sepsiszentgyörgyi emlékház – akárcsak a máramarosszigeti börtönmúzeum – a romániai ellenállóknak állít emléket, annak a több ezer magyar és román polgárnak, akik tiltakoztak a kommunista terror ellen. Természetesen nem mérhetjük a város Beör-palotájának a pincéjében berendezett élethű helyszínt és a látogatók őszinte megdöbbenését kiváltó dokumentumokat a máramarosszigetihez, de annyiban még több is, hogy míg a máramarosszigeti börtönmúzeum méltatlanul kevés helyet biztosít a magyar (és szász) nemzetiségű antikommunistáknak, a sepsiszentgyörgyi emlékház pótolja ezt a hiányosságot. Amikor a Romániai Volt Politikai Foglyok Kovászna megyei szervezete a sepsiszentgyörgyi városháza rendelkezésére álló Beör-palotába költözött, a tágas és igen elhanyagolt állapotban lévő pince rendeltetése évekig csak a hasznosítás lehetőségének a témáját kínálta. Miután meglátogattuk a máramarosszigeti börtönmúzeumot, szervezetünk vezetőségében felerősödött az az addig tétova szándék, hogy itt rendezzük be azt a székelyföldi emlékhelyet, ahol bemutatjuk a fél évszázados kommunizmus embertelenségét, megbocsáthatatlan bűneit, hangsúlyosan az erdélyi magyarság megpróbáltatását. Ez a pincényi hely hitelesen bemutatja azt a cellát – a maga betonágyaival és asztalával –, ahol vizsgálati fogságban voltunk kettesben, többnyire egy „téglával” (besúgóval). Mellette rendeztük be a végrehajtó börtön emeletes ágyakkal túlzsúfolt levegőtlen celláját az ürülékes, és az ivóvizes cseberrel. A sarokban található a szigorított, egyszemélyes sötét zárka, ahova néha egymásnak háttal két foglyot is bezártak. Berendeztünk egy vizsgálótisztek birtokolta kihallgatószobát is, ahol az íróasztaltól távol, a szoba közepén padlóhoz rögzített szék (és az ezen gubbasztó rab) néz szembe a nagy fényerejű lámpával és a faggatózó tiszttel. Emellett egy tágasabb teremben – akárcsak a többi helyiségben – a fali pannók döbbenetes dokumentumokat kínálnak a szemlélődőnek a letartóztatásokról, a tanúvallomásokról, a besúgók jelentéseiről, a dossziék előlapjairól, továbbá a beismerésekről, az ítéletekről. Megrettent arcú, még gyerekkorban lévő fiatalok néznek szembe a látogatóval személyi lapjukról. A munkálatokat vezető Török Józsefnek, szervezetünk megyei elnökének nem egykönnyen sikerült beszereznie a még élő egykori raboktól vagy családtagjaiktól a Szekuritáte Irattárát Átvizsgáló Tanács (CNSAS) irattárából származó dokumentumokat, fényképeket, tárgyi emlékeket, hogy kiállításuk minél hitelesebbé tehesse a múltbeli üzenetet. A büntetőcella (izolare) zárja a termek, szobák sorát, ahol láncra verve, bilincsben, nappal falra erősített ágyakkal kellett a zord szabályok ellen vétőknek napokig tengődniük alig koszton. A román politikai rendőrség és a bűnügyekre (?) szakosodott tisztek, valamint a katonai ügyészség és bíróság azon volt, hogy egy-egy ügybe minél több személyt vonjon be, és lehetőleg „szervezetet” fabrikáljon az egymással olykor csak laza kapcsolatban álló gyanúsítottakból. Ez ugyanis a hírhedt 209-es számú törvénycikkely alkalmazásával nagyobb büntetést, akár halálos ítélet kiszabását is lehetővé tette. A pannókon is látható vezető személyek nevéhez csoportokat vagy fedőnevekkel ellátott szervezeteket kapcsoltak. Például EMISZ (Erdélyi Magyar Ifjak Szervezete), SZIT (Székely Ifjak Társasága), SZVISZ (Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete), Fekete Kéz, Bíbor Banda, Bolyai 1. 2. 3. csoport, Kossuth Kör, Szoboszlai-csoport, Sass Kálmán-csoport, Puskás-csoport, Török József-csoport stb.; terünk korlátozottsága miatt csak a legfontosabb egyének, csoportok és szervezetek „bűnügyei” kerülhettek közszemlére. De annyi érdeme mégis van a helynek, hogy a legrégibb (1947/49) ügyektől a nyolcvanas években történtekig (mert az 1964-es közkegyelemmel nem zárultak le a politikai jellegű cselekedetek és ítéletek) rendelkezünk anyagokkal, amelyek bizonyítják, hogy a rendszer pillanatig sem szüneteltette a letartóztatásokat megfélemlítés céljából. Emlékeztető helyekre, a több évtizedig tartó embertelen kommunista rendszer bemutatására szükség van. Hiszen az eltelt 25 év nem bizonyult elegendőnek számon kérni, felelősségre vonni azokat, akik ártatlan embereket nyomorítottak meg lelkileg, testileg, akik családokat tettek tönkre, az elítéltek családtagjait pedig állandó zaklatással, a besúgásra késztetés zsarolásával környékezték nap mint nap. Hiába ítélte el Traian Băsescu elnök a szavai szerint „bűnös és törvénytelen, gyilkos rendszert”, és kért bocsánatot a román állam nevében a 2006. december 18-án bemutatott Tismăneanu-jelentés alapján a meghurcoltaktól, ha ezt nem követte a bűnösök megbüntetése. És miután a több ezer végrehajtóból csak harmincöt került elő, viszont még egyet sem ítéltek el, az azt jelenti, hogy a demokratákká átvedlett kommunisták szolidárisak a feljelentések nyomán horogra került bűntársaikkal. Éppen ezért szeretnénk felhívni az olvasók, a nyilvánosság figyelmét a kommunista rendszer borzalmaira a sepsiszentgyörgyi emlékházzal, az ott bemutatott fényképekkel, szemléltető anyagokkal, amelyeket kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken 10 és 13 óra között lehet megtekinteni a Martinovics Ignác utca 2. szám alatt. Puskás Attila, Krónika (Kolozsvár) 2014. október 26.Emlékmű az ozsdolai „terroristáknak”Október 25-én, szombaton délelőtt megtört a jég a háromszéki Ozsdolán is: a Kovászna Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetsége (KMVPFSZ) egy kőelemre erősített márványtáblával rótta le tiszteletért mindazon ozsdolaiak előtt, akik a kommunista rezsim mártírjai vagy áldozatai voltak. Az avatóünnepségen – amin meglehetősen kevés helybeli vett részt – jelen voltak a Székely Nemzeti Tanács tagjai, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselői, az önkormányzatot pedig Csíki Dávid alpolgármester képviselőte. A jelenlevők számára Tófalvi Zoltán író és történész elevenítette fel a múlt rendszer szörnyűségeit és beszélt azokról a személyekről, akik áldozatául estek a kommunizmus pribékjeinek. A történész szerint a terrorista jelzőt első ízben nem a nagyvilágban, hanem Kézdivásárhelyen és a környékbeli falvakban használták először, így bélyegezve meg többek között a két híres ozsdolai betyárt – Pusztai Ferencet és Dézsi Dénest – akik a rendszer ellen harcoltak, és életüket is adták. Szót ejtett falusfelükről, Szígyártó Domokosról is, akit a szamosújvári börtönben végeztek ki, röpke 15 perces tárgyalás után. A történelem cinizmusa, hogy ahol Szígyártót és társait hóhéraik kivégezték, ma élelmiszerraktár – mondotta keserűen a történész, aki azt is fájlalta, hogy még ma sem lehet az emberhez méltó végtisztességet megadni a kommunizmus áldozatainak, mert továbbra sem férnek hozzá a levéltárak anyagához, így nem tudni, hogy porhüvelyük hol nyugszik. A történész ugyanakkor arra kérte az ozsdolaiakat, hogy legyenek büszkék a néhaiakra, Török József, a KMVPFSZ elnöke pedig a megbékélés emlékművének nevezte a felavatott jelt, amit Jakab-Fancsali Kálmán címzetes esperes, az ozsdolai plébános áldott meg. A kulturális műsorral tarkított ünnepség koszorúzással ért véget. Bartos Lóránt Székelyhon.ro 2014. október 27.Emlékmű az áldozatoknakElső alkalommal állítottak emlékművet a hétvégén Marosszéken, illetve Háromszéken olyan személyeknek, akiket bizonyíthatóan a kommunisták gyilkoltak meg. A Maros megyei Vadadon Kiss István helyi gazdának adóztak tisztelettel, akit a kollektivizálás ellenzése miatt végeztek ki központi parancsra, míg Háromszéken az ozsdolai betyároknak állítottak emléktáblát. A Csíkfalva községhez tartozó Vadadon szombaton avatták fel az 1950. július 21-én a kommunisták által kivégzett Kiss István földműves emlékművét. Ez az első köztéri alkotás Maros megyében, melyet olyan személynek állítottak, akit bizonyíthatóan a kommunisták végeztek ki központi parancsra, hogy megtörjék a gazdaköri rendszert, és rábírják a földműveseket a kollektivizálásra. A rendezvényen László Márton történész kiemelte: Kiss István meggyilkolása nem volt egyedi eset a vidéken. „A kutatásaim során a vadadiakhoz hasonlóan ellenálló közösséggel még nem találkoztam, többszöri fenyegetés ellenére sem hátráltak meg a kommunisták elől. 1948-ban egy bálban egy Fülöp Albert nevű helyi besúgó elvesztette a feljegyzéses füzetét, amelyből kiderült, hogy a szintén helyi Kiss Vencelt figyelte, ezért Kiss Vencel megverte őt. A városból kiszállt a milícia, de a faluban megkongatták a harangot, a férfiak összesereglettek, mire a rendőrök elmenekültek. A falu megvédte Kiss Vencelt. Éjszaka megérkezett a katonaság, kilenc személyt letartóztattak, de a falu továbbra is ellenállt. 1950-ben megjött a központi parancs, hogy az ilyen ellenálló településeken példát kell statuálni, embereket kell kivégezni. Ennek lett az áldozata 1950. július 21-éről 22-ére virradóan Kiss István” – mesélte a történész. Rámutatott, a gazda kivégzése után javait elvették, és szétosztották a helyi kommunista pártiak között, a feleségét pedig kilakoltatták, és kitiltott személynek nyilvánították. Bányai Antal felszólalásában hozzátette: az ő édesapját, Bányai Györgyöt „nézték ki” a szekusok, mivel a „magyar világban” a falu vezetője volt, módos gazda, de amikor megtudták, hogy hat gyereke van, Kiss Istvánra esett a választásuk, akinek egyetlen fia a háborúban meghalt. „A faluból öt férfit, közöttük apámat is, kényszerítettek, hogy megássák a sírját, apámmal átkutattatták a zsebeit, majd bedobatták a testet a gödörbe. Azt is mondták, hogy jól tapossák meg a földet, de erre már nem voltak hajlandóak, ezért a puskatussal belökték őket a gödörbe” – mesélte az édesapjától hallott részleteket Bányai Antal. Hozzátette, hogy az 1989-es rendszerváltozás után keresték a maradványokat, de már nem találták. Az emlékmű Szakács Mátyási Endre kezdeményezésére készült, aki a kopjafánál egy cserépnyi földet is elhelyezett. „Kiss István felesége, Kiss Irma kiment arra a helyre, ahol a falutársak mondták, hogy eltemették a férjét, és a véres porból egy adagot a háza kútjának lábánál eltemetett. Onnan hoztuk mi most ezt a cserép földet” – mondta a kezdeményező. Szombaton megtört a jég a háromszéki Ozsdolán is: a Kovászna Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetsége kőelemre erősített márványtáblával rótta le tiszteletért mindazon ozsdolaiak előtt, akik a kommunista rezsim mártírjai vagy áldozatai voltak. Az avatóünnepségen – amin meglehetősen kevés helybéli vett részt – jelen voltak a Székely Nemzeti Tanács tagjai, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselői, míg az önkormányzatot Csíki Dávid alpolgármester képviselőte. A jelenlévők számára Tófalvi Zoltán író, történész elevenítette fel a múlt rendszer szörnyűségeit, és beszélt azokról a személyekről, akik áldozatául estek a kommunizmus pribékjeinek. A történész szerint a terrorista jelzőt nem a nagyvilágban, hanem Kézdivásárhelyen és a környékbeli falvakban használták először, így bélyegezve meg többek között a két híres ozsdolai betyárt – Pusztai Ferencet és Dézsi Dénest –, akik a rendszer ellen harcoltak, és életüket is adták. Szót ejtett falustársukról, Szígyártó Domokosról is, akit a szamosújsvári börtönben végeztek ki, alig negyedórás tárgyalás után. „A történelem cinizmusa, hogy a hely, ahol Szígyártót és társait hóhéraik kivégezték, ma élelmiszerraktár – mondta a történész, fájlalva, hogy még ma sem lehet az emberhez méltó végtisztességet megadni a kommunizmus áldozatainak. Rámutatott, mivel továbbra sem férnek hozzá a levéltárak anyagaihoz, nem tudni, hol vannak eltemetve az áldozatok. A történész arra kérte az ozsdolaiakat, legyenek büszkék elődeikre, míg Török József, a volt politikai foglyok megyei szervezetének elnöke a megbékélés emlékművének nevezte a felavatott jelt, amit Jakab-Fancsali Kálmán címzetes esperes, ozsdolai plébános áldott meg. Bartos Lóránt, Gáspár Botond Krónika (Kolozsvár) 2015. március 30.A várakozás negyed évszázada (Volt politikai foglyok)Továbbra sem sikerült kielégítő módon rendezni a kommunista diktatúra által meghurcoltak helyzetét, vannak, akik nevetséges kártérítést kapnak, és olyanok is, akik semmit – hangzott el pénteken a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szövetsége éves közgyűlésén, melynek meghívottja Octav Bjoza, az országos szervezet elnöke volt. Utóbbi szerint a hatalom kivárná, hogy az érintettek lassan kihaljanak, hogy ne kelljen velük foglalkozniuk. Török József, a háromszéki szövetség elnöke ismertette a 2014. évi tevékenységüket. Rámutatott: folytatniuk kell a javadalmazásért folyó harcukat, mert bár az első kártérítési törvény 1990-ben hatályba lépett, a mai napig sem sikerült minden jogosult számára biztosítani a kártérítést, annak ellenére, hogy többen közülük sok év kényszermunkát, kényszerlakhelyre való áttelepítést, illetve kemény börtönéveket tudhatnak maguk mögött. Török szerint elég súlyos az is, hogy továbbra sem sikerült újból a parlament elé juttatni az 2009-ben elfogadott, de az alkotmánybíróság által elutasított 221-es számú törvényt, amely valamelyest rendezte volna a kártérítési problémákat, tisztességes összeget szabva meg a meghurcoltaknak. Háromszéken mindössze harminc személynek sikerült élnie a jogszabály adta lehetőségekkel. Az elnök továbbá elmondta: sokan mai napig nem kértek jóvátételt a diktatúra éveiben elviselt megaláztatásokért, üldöztetésért, őket továbbra is várják, a szövetség szívesen segít. Néhány részsikerről is beszámolt: sikerült elérniük, hogy a fogságban eltöltött éveket is beleszámolják nyugdíjukba, illetve megnyithatták a kommunizmus áldozatainak sepsiszentgyörgyi emlékházát, és újabbat terveznek Bodzafordulón. A szövetség ugyanakkor komoly anyagi gondokkal küzd, szerencséjük, hogy Sepsiszentgyörgy önkormányzata érdemben támogatja őket, így méltó módon tudják rendezni emlékhelyeiket – tette hozzá Török. A pénzügyi beszámolót, valamint a területi képviselők kinevezését követően Octav Bjoza szólt a mintegy hatvan megjelenthez. Az országos szervezet vezetője keményen ostorozta a mindenkori hatalom képviselőit, akik közül elmondása szerint csak Emil Constantinescu volt államfő személyében talált érdembeli támogatóra. Bjoza a Török által említett jogszabályokról is beszélt, elmondva: a 221-es törvény volt az első, amely az érintettek elvárásaihoz igazította a kártérítést, ennek ellenére az alkotmánybíróság megsemmisítette. Az elnök szerint, miközben egyesek rekordméretű vagyonokat halmoztak fel, a meghurcoltakra soha nem jut pénz. Arról nem beszélve, hogy kettős mérce jellemez minden kormányt, hiszen a ’89-es forradalmárok továbbra is kivételezett helyzetben vannak, míg a kommunizmus alatt szenvedők esetében mintha azt várnák, hogy haljanak már ki. „Ez a taktika nem is annyira rossz, hiszen évente két-háromszáz érintett távozik a túlvilágra, az elmúlt nyolc évben háromezerrel lettünk kevesebben, így lassanként elfogyunk” – tette hozzá. Bjoza beszámolt arról is, hogy tavaly novembertől államtitkári rangban igyekszik valamit tenni sorstársaiért. „Az államtitkári beosztásom arra elég, hogy egy keveset mozdítsak, ahol lehet, viszont nagy eredményekre én sem számítok” – magyarázta. Nagy D. István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. július 23.Évfordulóra készülveOlvasói levél Szeptemberben lesz 65 éve annak, hogy a romániai – így a háromszéki – földművelő gazdákat kollektív gazdaságokba kényszerítették, olyan terrorintézkedésekkel, annyira semmibe véve a legelemibb emberi méltóságot, ami példa nélküli Románia történelmében. Szervezetünk, a volt politikai foglyok és a kommunizmus áldozatainak érdekeit és emlékezetét képviselő Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezete ebből az alkalomból egy tudományos, dokumentumértékű kiadványt készül kiadni. Ennek támogatására és dokumentálására kérjük az érintetteket, illetve ezek leszármazottait. Küldjenek el címünkre (Sepsiszentgyörgy, Martinovics Ignác utca 2. szám) – vagy hozzák be – azokat a még meglévő korabeli fényképeket és írott dokumentumokat (jegyzőkönyvek, törvényszéki ítéletek, a CNSAS által kiadott bizonyítékok stb.), amelyek kellő hangsúllyal igazolhatják egy kíméletlen rendszer bűneit. Ezeket, miután róluk fénymásolatot készítünk, visszaadjuk. Ugyanakkor tisztelettel kérjük mindazokat, akik jogosultként az 1990/118-as törvény előírta kárpótlásban részesülnek (ez júliustól megduplázódott), hogy támogassák szervezetünket az évi tagdíjjal vagy adománnyal. Török József elnök Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. július 31.Évfordulóra készülveOlvasói levél Szeptemberben lesz 65 éve annak, hogy a romániai – így a háromszéki – földművelőket kollektív gazdaságba kényszerítették olyan terrorintézkedésekkel, annyira semmibe véve a legelemibb emberi méltóságot, ami példa nélküli Románia történelmében. A Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezete ebből az alkalomból egy tudományos, dokumentumértékű kiadványt készül kiadni. Ennek támogatására és dokumentálására kérjük az érintetteket, valamint ezek leszármazottait, küldjenek el címünkre (Sepsiszentgyörgy, Martinovics Ignác utca 2. szám) – vagy hozzák be – azokat a még meglévő korabeli fényképeket és írásos dokumentumokat (jegyzőkönyvek, törvényszéki ítéletek, a CNSAS által kiadott bizonyítékok stb.), amelyek kellő hangsúllyal igazolhatják a kíméletlen rendszer bűneit. Ezeket, miután róluk fénymásolatot készítünk, visszaadjuk. Ugyanakkor tisztelettel kérjük mindazokat, akik jogosultként a 1990/118-as rendelettel kárpótlásban részesülnek – ami júliustól megduplázódott –, hogy támogassák szervezetünket az évi tagdíjjal vagy adománnyal. Török József elnök Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. október 23.Ötvenhatos emlékművet állítottak GyimesbükkbenSzékelyföldi ötvenhatosok emlékművet állítottak Gyimesbükkben. Az avatóünnepségen a Volt Politikai Foglyok Szövetségének székelyföldi szervezetei képviseltették magukat. Az ünnepségen jelen volt a Kossuth Rádió munkatársa, Oláh-Gál Elvira is. A mikrofon előtt Török József, aki a háromszéki ötvenhatosokat képviselte, szomorúan mondta el: számukra fájó, hogy a fiatalság általában passzív marad a 1956-os eseményeket illetően. Pál László, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének udvarhelyszéki elnöke arról beszélt, hogy az elmúlt években, az iskolákban az osztályfőnöki órákon maguk az ötvenhatos elítéltek tartottak „élő történelemórákat”. A román állam kárpótlásával kapcsolatban az udvarhelyszéki elnök elmagyarázta, hogy bár az elrabolt fiatal éveiket nem „adhatják vissza”, az anyagiak tekintetében elégedettek lehetnek, viszont a rehabilitációjuk nem történt meg, hiszen még mindig büntetett előéletűként szerepelnek. Az ötvenhatos fiatalok mindenre képesek voltak ennek a népnek a szabadságáért, ők nem nézték, hogy milyen óriási hatalommal mentek szembe, és bár akkor nem érték el céljukat, de utólag a történelem őket igazolta – fogalmazott Kelemen Csongor, csíkszeredai volt politikai fogoly. Kossuth Rádió Erdély.ma 2015. október 23.A hősök előtt tisztelegtek az emlékparkbanÜnnepi műsorral, koszorúzással, valamint fáklyás felvonulással emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire pénteken Sepsiszentgyörgyön, az ’56-os emlékparkban. Klárik László háromszéki szenátor ünnepi beszédében úgy fogalmazott: „A pesti ifjak nem meghalni, hanem élni akartak, de haláluk kiáltó szóként járta be a világot (…), bátorságot nyújtva, hogy a zsarnokság igenis legyőzhető”. A „vörös terror” biztos, hogy a magyar nemzettől kapta az első halálos döfést, ami oda vezetett, hogy sok sebből vérezve elkotródjon az országból – hangoztatta a szenátor, elmondva: ezen a napon nem csupán az ’56-os hősök előtti tisztelgés kifejezése miatt gyűltek össze, hanem a jelenkor kérdéseinek válaszkeresése céljából is, hiszen miközben napjaink embere tankönyvekből tanulja a történelmet, ezzel egy időben munkássága is történelemmé válik. „Sokan úgy érzik, hogy 1989-ben kitavaszodott, de ez a tavasz veszélyben van” – tette hozzá a szenátor, aki a közelmúlt eseményeit, így a himnuszpert, valamint a kovásznai Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház névváltoztatásának esetét felhozva magyarázta kijelentését. Muráncsik László, Sepsiszentgyörgy testvértelepülésének, Mosonmagyaróvár önkormányzatának képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a ma embere úgy válhat méltó örökösévé az ’56-os hősöknek, ha tudatosan cselekszik, önálló véleménye van, közéleti szerepet vállal, illetve a magyar nemzet vallási és nemzeti értékeit megbecsüli. „A siker eléréséhez saját magunkat kell legyőznünk, nem követhetjük nyugati világot” – tette hozzá Muráncsik László. Farkas Balázs, Magyarország csíkszeredai konzulátusának konzulja az anyaország üzenetét átadva elmondta: ideig-óráig győzhet az erőszak, mert az önkényt a félelem, a kétségbeesés vezérli, s csatát lehet nyerni, de az igazság és a szabadságvágy nem győzhető le, ahogyan ezt 1956 is megmutatta. Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének elnöke a forradalom áldozatainak nevében szólalt fel, majd rövid imádságot tartott Zelenák József evangélikus esperes. Ezt követően koszorúzásra, a magyar és székely himnusz eléneklésére került sor. A megemlékezés következő mozzanataként fáklyás felvonulásra hívták a szervezők a jelenlevőket, amelynek célja a kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére állított, Erzsébet parkban található kopjafa volt. Szavalt Dana Karola, Péter Izolda, illetve Bedő Kinga Noémi – mindhárman a Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola diákjai. A megemlékezés során közreműködött a Kónya Ádám Művelődési Ház, a művészeti szakközépiskola drámatagozatos diákjai, a 14-es számú Dr. Kovács Sándor cserkészcsapat, a 40-es számú Szent György cserkészcsapat, 77-es számú Bora István cserkészcsapat, a 115-ös számú Bölöni Farkas Sándor cserkészcsapat, valamint fellépett a Cantus Firmus Vegyeskar, továbbá a Magyar Férfidalárda. Bencze Melinda Székelyhon.ro 2015. október 26.Történelmi leckék élőbenÁldozatokra emlékeztek a középiskolások Háború, kommunista terror – a Mikes Kelemen tizedikes és tizenegyedikes diákjai múlt hétvégén ehhez a múlthoz és annak áldozataihoz kerültek közelebb. Az 1956-os évforduló közeledte minden, a szabadságért hozott áldozatra ráirányította a figyelmet a Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjai körében. A közös temetőben lévő első világháborús emlékműnél és a közel kilencven katonasírnál hagyományosan a cserkészek takarítottak halottak napja előtt, most a középiskolások vették át a stafétát. Már István megbízott igazgató volt osztályával, Joós Csilla és Kolumbán Laura osztályfőnökök pedig a jelenlegivel vonultak ki a gaztól megtisztítani a sírokat, és a városi virágkertészettől kapott árvácskákat elültetni. Sok volt a gyerek, szinte percek alatt befejezték a munkát. Pénteken, míg városszerte megemlékezések zajlottak, Már István a diákokkal a kommunista diktatúra áldozatainak emlékmúzeumát látogatta meg, ahol Török József és Józsa Árpád Csaba volt politikai foglyok meséltek nekik arról a világról, amit szüleik nemzedéke még közelebbről is ismert. A kihallgatószoba, a sötétzárka, a bilincs és a fekete szemüveg felpróbálása segített nekik „belekóstolni” az akkori valóságba. Bodor Tünde Székely Hírmondó (Kézdivásárhely 2015. október 26.Velünk élő történelemAkik meghaltak a szabadságért Az 1956 októberében kezdődött és vérbe fojtott magyar forradalom hőseire emlékezett Háromszék népe hétvégén, azokra, akik tankokkal is szembeszálltak a szabadságukért, akik életüket áldozták, és akiket elárultak, eltiportak, de emlékük örökké élni fog. – Ma egy olyan történelmi korra emlékezünk, amelyet sokan testközelből ismernek az itt jelenlévők közül, és olyan emberekre, akik rokonaink, ismerőseink és barátaink. Nélkülük és fiatalkori áldozatvállalásaik nélkül ma nem állnánk itt, és egy szürreális, bizalmatlanság, cenzúra, valamint félelem által terhelt világban, korlátok közé szorított életet élnénk. Éppen ezért időről időre emlékeztetni kell magunkat, hogy a szabadság mennyire fontos – jelentette ki Kovács Emese diáklány a Sepsiszentgyörgyön összegyűlt tömeg előtt. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulójának délelőttjén Sepsiszentgyörgyön a magyar pártok, civil szervezetek és a városi tanács tagjai megkoszorúzták a polgármesteri hivatal homlokzatán található, Gloria Victis feliratú, valamint Szalai Attila, 56-os vértanú egykori Csíki utcai lakásának falán elhelyezett emléktáblákat, majd a volt politikai foglyok nevében Váncsa Árpád és Jancsó Csaba az események erdélyi áldozatairól is megemlékezett. A főhajtás délután az 56-os emlékparkban, a Jakab Gábor által vezényelt Cantus Firmus vegyeskar és dalárda fellépésével folytatódott, a Szózat eléneklése után pedig Plugor Sándor Művészeti Líceum tanulói magyar és román nyelven köszöntötték a jelenlévőket. Kovács Emese már idézett szavai után, Klárik László szenátor az 56-os magyar ifjúság áldozatkészségét emelte ki ünnepi beszédében. Azokét, akik bátor szembeszegülésükkel bebizonyították, a kommunista diktatúra igenis sebezhető. A szónok egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy a zsarnokságot mindig könnyebb megelőzni, mint legyőzni, ezért úgy kell élnünk, gondolkodnunk és cselekednünk, hogy soha többé elő ne fordulhasson. Az elkövetkezőkben Muráncsik László, a testvérváros Mosonmagyaróvár önkormányzatának képviselője, Farkas Balázs, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja, és Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének elnöke osztotta meg gondolatait a szép számban összegyűltekkel, majd Zelenák József evangélikus lelkész áldása következett. Koszorúzás és himnuszaink eléneklése után a megemlékezők fáklyás menete az Erzsébet parkba vonult, hogy a kommunizmus áldozatainak állított kopjafánál is leróhassa kegyeletét. Előre, budai srácok Pénteken a Baróti Szabó Dávid Líceum udvarán először a középiskolások tartottak megemlékező ünnepséget az 1956-os forradalom tiszteletére, annál az emlékműnél, mely egyedülálló módon, három fiatalember tette révén emlékezteti az utókort: az önkényuralom valamikor mindennapjaink része volt, és nem magától múlt el, hanem a fiatalok áldozata, összefogása révén, úgy, hogy szabadságvágyuk felül tudott kerekedni az elnyomókon. A cseh Jan Palach 21, a magyar Bauer Sándor 17, az erdélyi Moyses Márton pedig mindössze 29 éves volt, amikor úgy döntöttek, megmutatják a világnak, ők képesek a legnagyobb áldozatra: felgyújtották magukat, tiltakozva a diktatúra ellen, s a szabadság szikrája, melyet lángra lobbantottak, ma is parázslik, készen arra, ha kell, hogy fényével ismét beragyogja az ifjú szíveket. Áldozatukra, 1956 jelentőségére Dimény János iskolaigazgató emlékeztette a fiatalokat, Tatár Ágnes diáklány szavalt, Lakatos Ágnes énekelt. Végül a diákok meghallgatták az Avanti ragazzi di Buda, azaz az Előre, budai srácok című dalt, amely a római Lazio futballcsapatának indulója. Ez is bizonyítéka annak, hogy Európa sok más népe mellett az is olasz is tiszta szívből drukkolt a magyar forradalmároknak, a forradalom hősei előtt pedig ők a mai napig is tisztelegnek ezzel a dallal – mondta az igazgató. A délutáni városi megemlékezésen sajnálatos módon csak nagyon kevesen vettek részt. Beszédet mondott Márton Árpád képviselő, Lázár-Kiss Barna polgármester, Demeter László történész, valamint a HVIM erdővidéki szervezetének tagja, Kolumbán Attila. A Magyar Polgári Párt néhány tagja külön emlékezett Baróton: ők a Petőfi utcai emlékművet koszorúzták meg. A székely szabadság még nem jött el Kovásznán a központi parkban levő Likaskőnél szép számban összegyűlt tömeg hajtott fejet a hősök emléke előtt. A Magyar Polgári Párt által szervezett rendezvényen a kovásznai ifjúsági fúvószenekar adta meg az alaphangot, de felléptek a helyi Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ kóristái is, miközben a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat fegyelmezett sorfalat állott. A megemlékezés idei meghívottja, Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke elmondta, hatvan évvel az 56-os forradalom és 25 évvel a romániai rendszerváltás után sem valósult meg a székely szabadság, és az autonómiaharc ezért fontos, továbbra küzdenünk kell a jogainkért. Igét hirdetett Orbán Lajos vajnafalvi református lelkipásztor, aki a Bibliára utalva beszélt arról, hogy a szolgaságtól szeretettel, tudással és Isten segítségével meg lehet szabadulni. A megemlékezés koszorúzással, valamint a himnuszaink eléneklésével zárult. Kézdiszék is lerótta kegyeletét Péntek délben a Szoboszlay-perben kivégzett vértanúk emlékére állított kopjafánál a Református Kollégium tanárai és diákjai rótták le kegyeletüket a hősök és mártírok emléke előtt. A rendezvényt Ruszka Sándor kollégiumi lelkész nyitotta meg, aki egy, az ötvenhatos szabadságharcban részt vállaló fiatalt idézve „gyönyörű lehetetlennek” nevezte a történelmi eseményt. Mike Bernadett diák beszéde után a megemlékezés az iskola tanulóinak ünnepi műsorával folytatódott, a közel félórás irodalmi összeállításban a szovjet csapatok megszállása ellen harcoló Budapest hangulatát, a szabadságharcosok megéléseit próbálták megragadni a diákok szavalatok és gitárral kísért dalok segítségével. A magyar himnusz eléneklése után koszorúkat helyeztek el az emlékjeleknél. Este az egykori katonanevelde előtti téren gyülekeztek a város fáklyákkal felvonuló középiskolásai. Ez alkalomból több helyi civil és pártszervezet is képviseltette magát, az 1956-os vértanúkat jelképező szobor előtt díszőrség tisztelgett. Az esemény díszszónokaként Tell Edit, Paks város alpolgármesternője beszélt az egybegyűlt diákokhoz, akik mellett szép számban jelentek meg a város polgárai is. Párhuzamot vont az esemény idején éppen Pakson tartózkodó és az ottaniakkal együtt emlékező kézdivásárhelyi tanulók és az itteniek paksiakkal való közös főhajtása közt. Megjegyezte, sehol sem élünk gondok nélkül, de meggyőződése, hogy egymás számára bármikor tudunk szorítani még egy helyet asztalainknál, és kettéosztanánk ételeinket, ha valamelyik szükséget szenvedne. 1956 szellemiségére utalva kiemelte, ma is érvényesek az akkori célok, vagyis a nép sohasem akart idegen szokások szerint élni. A polgármesternő közvetlen szavait követően egy csoport diák a Nagy-Babos Edit és Tamás tanárházaspár által összeállított, alkalomhoz illő zenés-verses műsort adott elő, majd a magyar és székely himnusz eléneklése után a jelenlevők megkoszorúzták a hősök emlékművét. Emlékjelhagyás Kézdialbisban Szombaton Kézdialbisban, a templom előtti terén mintegy száz ember jelenlétében avatták fel az 1956-os meghurcoltak, valamint a világháborúk és a kommunizmus áldozatainak emlékére állított kopjafát. Ezen egyelőre két név szerepel: az Elekes Balázsé, aki négy év elszenvedett börtön után itthon hunyt el, és t. Bartha Mózes református lelkészé, aki a megtorlások elől az öngyilkosságba menekült. A háborúk áldozatainak és kommunizmusban meghurcoltak nevei utólag kerülnek fel a kopjafára, mert a közösség véleménye az volt, hogy a névsor, melyet a kezdeményezők összeállítottak, nem teljes. (T. L.) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely 2015. november 2.Emlékünnepség és kopjafaavatás SáromberkénOktóber 29-én a sáromberki ravatalozó termében az erdélyi vitézi rendek, hagyományőrző huszárok, valamint helyi lakosok tisztelegtek néhai Mózes Károly emléke előtt, aki 1969-ben a kommunizmus áldozata lett. A vitézi rendek (Udvarhelyszék, Marosszék, Szováta-Sóvidékszék és Régenszék) ünnepélyes bevonulását követően Porkoláb Levente helyi református lelkipásztor rövid áhítata, majd ünnepi beszéde következett. A lelkész elmondta, hogy Mózes Károly a legnehezebb időkben is hazafias eszméket táplált, egy olyan csoportnak volt tagja, amely a magyar közösség javát kívánta szolgálni. "A fiatalember életével fizetett, mert érezve a rendszer kegyetlenségét, bűneit, volt bátorsága tiltakozni. Mózes Károly mert nagyot gondolni, mert magyarnak lenni, hős volt, akire méltán emlékezünk a mai napon" – hangsúlyozta a tiszteletes, aki beszédében megemlékezett Nagy Géza politikai elítéltről is, aki több mint három évtizeden át volt Sáromberke református lelkipásztora. A Török-csoport tagja volt Az emlékünnepség főszervezője, vitéz Vayda Domokos lelkész, Régenszék székkapitánya részletesen beszélt a 27 éves korában elhunyt fiatalember életútjáról. A jelenlevők megtudhatták, hogy Mózes Károly a 7 elemi osztály elvégzése után háromévi faipari szakképzésben részesült Marosvásárhelyen, ahol bútorasztalosi oklevelet szerzett. Ezt követően a galócási fafeldolgozó üzemben dolgozott, ahol kapcsolatban került Török Józseffel, akinek vezetése és irányítása alatt egy 40 fős csoport szerveződött. A Török-csoport a ’60-as évek közepén fejtette ki kommunistaellenes tevékenységét, soraiból 12 személyt, köztük Mózes Károlyt, 1965 őszén letartóztattak és bíróság elé állítottak. A vádirat szerint kapcsolatot tartottak fenn olyan ellenséges és kalandvágyó magyar állampolgárokkal, akik 1956-ban részt vettek az ellenforradalomban, és akiknek sugallatára felforgató tevékenységet folytattak az ország szocialista rendszere ellen és a román állam területi megcsonkítása érdekében. Károlyt négy évre ítélték, 1968-ban szabadult. Visszatért galócási munkahelyére, de rövid idő után, múltja miatt, menesztették állásából. Később segédmunkásként dolgozott Marosvásárhelyen, de alkalmazása rövid ideig tartott, politikai okokból felbontották munkaszerződését, ellehetetlenítve megélhetését, tönkretéve jövőjét. Vayda Domokos elmondta: a sáromberki férfi tisztázatlan körülmények között halt meg 1969 márciusában. Testi bántalmazást, verést követően vonat gázolta halálra, ismeretlen körülmények között. "Köszönetképpen áldozatos tettéért, magyarságának megvallásáért, önfeláldozó bátorságáért a Történelmi Vitézi Rend a sáromberki Mózes Károly egykori politikai foglyot, a kommunizmus áldozatát 2015. május 9-én post mortem vitézzé avatta és a vitézi rend tagjainak sorába felvette" –tájékoztatta a jelenlévőket Vayda Domokos. Post mortem vitézi oklevél a családnak Ezt követően vitéz Máthé Lóránt és vitéz Lázár Elemér törzskapitányok a post mortem vitézzé avatás oklevelét nyújtották át ifj. Mózes Domokosnak, a család képviselőjének, a következő szavak kíséretében: "Ma egy olyan ember emléke előtt tisztelgünk és hajtunk fejet, aki a vörös terror áldozata lett. Nem sikerült megtörni kiállását, szellemét a legkegyetlenebb módszerekkel sem, ezért eltették láb alól. Mózes Károly nemes példakép számunkra, az utókor az, amely emlékét éltetni tudja" – tisztelgett a kommunizmus áldozatának emléke előtt vitéz Máthé Lóránt. Az emlékünnepségen jelen volt a Török-csoport egykori vezetője, Török József, a volt politikai foglyok országos szövetsége sepsiszéki elnöke is, aki elérzékenyülve, könnyes szemmel szólt egykori barátjáról, sorstársáról. "A hatvanas évek elején ismertem meg Karcsit. Karakán ember volt, becsületes, szavahihető, jó barát. A munkahelyen mindenről tárgyaltunk, együtt szidtuk a kommunizmust, az akkori rendszert, a tét az volt, hogy megakadályozzuk a Magyar Autonóm Tartomány felszámolását. Azon töprengtünk, hogy mit tehetünk az itt élő magyarság érdekében" – emlékezett vissza Török. Díszes kopjafát avattak A kommunizmus sáromberki áldozatának sírjánál vitéz Vayda Domokos ny. lelkipásztor vitéz Török Józsefet és vitéz Lázár Elemért, a Történelmi Vitézi Rend erdélyi törzskapitányát kérte fel a díszes kopjafa leleplezésére. A vitézi rendek, a marossárpataki Mátyás- huszárok, a Mózes család, sáromberki lakosok a tiszteletteljes emlékezés jeléül koszorúkat, virágcsokrokat helyeztek el a 46 évvel ezelőtt elhunyt fiatalember sírhantján. Megható pillanat volt az egykori áldozat két rabtársának, Török Józsefnek és Zakariás Dezsőnek a temetői találkozása azzal a sáromberki fegyőrrel, Laczkó Imrével, aki a börtönévek ideje alatt emberségből jelesre vizsgázott. A rendezvényen Berekméri Réka alkalomhoz illő dalokat énekelt, sáromberki fiatalok szavaltak. A szervezők nem feledkeztek meg a magyar és a székely himnusz elénekléséről sem. Az emlékünnepség szeretetvendégséggel zárult. Történelmi Vitézi Rend A vitézi tetteket Magyarország királyai Szent István óta nemességgel és földbirtokkal jutalmazták. Az első világháború ismét időszerűvé tette a vitézi magatartás jutalmazását, ezért Horthy Miklós kormányzó 1920-ban a Vitézi Rend megalapításával újjáélesztette a hagyományokat. A második világháború után, 1945-ben a Vitézi Rend tevékenységét a magyar kormány betiltotta, a Nyugatra került tagok azonban továbbra is életben tartották a szervezetet, amelyet 1962-ben felvettek a nemzetközi lovagrendek sorába. A rendszerváltás után a Vitézi Rend újra megkezdhette működését Magyarországon is. Romániában a Történelmi Vitézi Rend – mint jogilag elismert és bejegyzett egyesület – egész Erdély területén működik, jól megszervezett, hierarchikus felépítéssel. Berekméri Edmond Népújság (Marosvásárhely) 2015. november 5.GyásznapIsmerős arcok, huszonöt-harmincan, virággal, gyertyával, kegyelettel átitatott lélekkel, főhajtással a legyilkoltak, meghurcoltak, bebörtönzöttek emléke előtt. Csendben emlékezők, akik fontosnak tartják az 1956-os magyarországi forradalom vérbefojtásának szörnyűségére emlékeztetni, a szovjet tankokra, a csonkán maradt családokra, a forradalom eszméjével szolidarizáló, súlyos megtorlásokat elszenvedő erdélyi fiatalokra – ezekről csupán halkan beszélgettünk gyertyagyújtás után az 1956-os emlékparkban Török Józseffel, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezetének elnökével, aki úgy tartja, ezen a történelmi gyásznapon a csendes megemlékezésnek van helye, nem a szónoklatoknak, hisz az emlékparkban felállított pavilon oszlopaira vésett közel kilencszáz név, a romániai bajtársak névsora magától beszél. A gyertyák mindannyiukért égnek. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. november 18.A volt politikai és hadifoglyok, kitelepítettek családjai figyelmébeMivel az alkotmánybíróság semmisnek nyilvánította a 2009/221-es törvényt, nagyon sokan a kommunista diktatúra áldozatai közül nem részesülhetnek a kárpótlási törvény biztosította jogokból. Ennek orvoslása céljából a Volt Politikai Foglyok Országos Szövetsége indítványozza az 1990/118-as törvény módosítását oly módon, hogy a politikai okokból elítéltek, a hadifoglyok és a kényszerlakhelyre kényszerítettek családtagjai (gyermekei) is részesülhessenek a kárpótlásból, minthogy ők is szenvedő alanyai voltak a korszaknak. Ahhoz, hogy szövetségünk vezetősége tárgyalásokat kezdhessen a törvényhozókkal, tudnia kell, hozzávetőlegesen hány személyt érint a kárpótlási törvény módosítása. Ennek érdekében minden megyei szervezetnek össze kell állítania egy kimutatást az érintettek létszámáról. Kérjük az érdekelteket, keressék fel székhelyünket (Sepsiszentgyörgy, Martinovics utca 2. szám) az igazoló iratokkal. Bővebb felvilágosítás minden kedden 10–12 óra között, pénteken 10–12 és 17–19 óráig a székházunkban vagy a 0726.237.944-es telefonszámon. Török József, a megyei szervezet elnöke Közlemény Székely Hírmondó (Kézdivásárhely (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
